Mikor emelik a szociális szférában dolgozók bérét?
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatA szociális szférában dolgozók bérének emeléséről is szóltak azonnali kérdések hétfőn az Országgyűlésben, melyről az MTI tudósított.
Kanász-Nagy Máté LMP képviselő arról beszélt, a kegyelmi botrány hatására a kormány is felismerte a gyermekvédelmi rendszer megerősítésének szükségességét, és elismerik, hogy nagyon alacsony a szociális szférában dolgozók fizetése. Azt kérdezte, mikor váltja valóra ígéretét a kormány és erősíti meg a gyermekvédelmi rendszert, valamint, hogy a szabályozás mellett várható-e plusz finanszírozás és a szociális szférában dolgozók bérének emelése.
Rétvári Bence, a belügyi tárca parlamenti államtitkára válaszában jelezte, a kormány 325 milliárd forintról 1463 milliárd forintra emelte a szociális és gyermekjóléti, gyermekvédelmi kiadásokat. A szociális ágazatban dolgozók bruttó átlagkereste pedig 137 ezer forintról 435 ezer forintra nőtt.
Kanász-Nagy Máté viszonválaszában közölte, 2010-ben a szociális dolgozók 137 ezer forintos átlagbére az akkori nemzetgazdasági átlagbér 67 százaléka volt, a szociális szférában dolgozók jelenlegi fizetése az 55 százaléka a nemzetgazdasági átlagbérnek.
Rétvári Bence viszonválaszában hangsúlyozta, hogy a 216 százalékos béremelés nem rossz teljesítmény, főképp összehasonlítva azzal, hogy a baloldali kormányok elvettek minden magyar szociális dolgozótól egyhavi bért, és csak a gyermekvédelemből 2008-2009-ben kivettek 13 milliárd forintot.
Nesze semmi: a garantált bérminimum emelésével szociális területen is lesz béremelés - olvassa el korábbi cikkünk!
- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?