Milliárdos kiesést okoz a munkahelyi netezés
A Twitter, a Facebook és hasonló közösségi oldalak 1,38 milliárd font (mintegy 400 milliárd forint) kárt okoznak a brit nemzetgazdaságnak az elvesztegetett munkaidő miatt - derül ki egy felmérésből.
A felmérésben részt vevő 1460 irodai dolgozó több mint fele mondta azt, hogy munkaideje alatt személyes célokból látogat közösségi oldalakat - írta a The Daily Telegraph brit napilap internetes kiadása.
A megkérdezettek saját bevallásuk szerint átlagosan 40 percet töltenek el hetente a közösségi oldalakon, ám munkatársaikról már azt állítják, hogy naponta körülbelül egy órát töltenek ezzel. "Mivel a saját bevalláson alapuló, alacsonyabb számokat vettük figyelembe a becsléskor, a valódi kár valószínűleg jócskán meghaladja az 1,38 milliárd fontot" - hangsúlyozza Philip Wicks, a felmérést végző cég szakértője.
A cégeknek az elvesztegetett munkaidő mellett az is fejtörést okoz, hogy egyből három megkérdezett azt állította: a közösségi oldalakon bizalmas vállalati információkkal is találkozott.
David Clubb, az Office Angels (Irodai angyalok) nevű fejvadászcég igazgatója ugyanakkor úgy véli, hogy a brit vállalatok a fiatal alkalmazottak érkezésével előbb-utóbb kénytelenek lesznek felkarolni a közösségi oldalakat, elismerve azok kettős - kikapcsolódást nyújtó és üzleti hálózatépítést segítő - funkcióját.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?