Milliárdos támogatás lézerkutatásra
A Pécsi Tudományegyetem által kezdeményezett, a lézeralkalmazások környezet- és egészségipari elterjesztését célzó, "Fotonika" elnevezésű projektje egymilliárd forintot nyert az Új Magyarország Fejlesztési Terv (ÚMFT) keretében - közölte a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ).
A Dél-Dunántúli Kooperációs Kutatási Központot (DDKKK), mint az egyetem független intézetét, 2000. áprilisában hozta létre a Pécsi Tudományegyetem Szenátusa. A DDKKK 18 konzorciumi tagja révén integrálta Magyarország valamennyi lézerkutató helyét (BME, PTE, SZTE, MTA KFKI, Bay Zoltán Anyagtudományi Intézet), illetve lézereket fejlesztő vállalkozását.
A DDKKK innovációs, kutató-fejlesztő szolgáltatásokat nyújt: a saját forrást biztosító vállalkozások részére monitoring eljárásokat végez (például lézeres út- és járófelület vizsgálat), vagy akár eszközöket is fejleszt. A pályázó gazdasági társaság által indított, saját kezdeményezésű, önállóan végzett K+F tevékenység során olyan technikákat fejleszthetnek, mint a testnyílásokon keresztül végzett sebészet.
A DDKKK az elmúlt hat évben 650 millió forint állami támogatással és ugyanennyi - a 18 tagvállalkozástól, illetve az egyetemektől származó - saját forrással gazdálkodott. A pályázó által igényelt támogatás egymilliárd forint, míg a projekt teljes összköltsége kétmilliárd forint. A Gazdaságfejlesztési Operatív Program (GOP) fő célja a magyar gazdaság tartós növekedésének elősegítése.
- 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.
Részletek
Jegyek
- 2026.04.23BGE Állásbörze SPÓROLJ IDŐT ÉS ENERGIÁT! Érd el a BGE összes karának hallgatóit egyetlen nap alatt!
Részletek
Jegyek
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
Keddtől még rugalmasabb feltételek mellett pályázhatnak a hazai mikro- és kisvállalkozások a telephelyfejlesztést támogató programban. A... Teljes cikk
Negyven milliárd forintnyi beruházás valósulhat meg az 1+1 program második ütemében - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) csütörtökön az MTI-vel. Teljes cikk
Új lendülettel startol el a BoschxRichter Ipari Innovációs Díj, melyet Magyarország két innovatív nagyvállalata immáron harmadik alkalommal hirdet... Teljes cikk
- Akár 150 millió forint telephelyfejlesztésre – lazítottak a pályázati feltételeken 2 hete
- NGM: beindul a második ütem, milliárdok érkeznek a kkv-khoz 4 hete
- Diákok figyelem! Egymilliót ér most egy jó ötlet 1 hónapja
- Több milliárdos támogatás nyílik meg: új program indul a fogyatékossággal élőknek 1 hónapja
- Ösztöndíjjal erősítik a bölcsődék szakember-utánpótlását 2026-ban is 2 hónapja
- Ismét lehet pályázni munkahelyi bölcsődék létrehozására 2 hónapja
- Újabb ötmilliárd forintot fordítanak az agrárszakképzési centrumok fejlesztésére 2 hónapja
- Átmenetileg szünetel az új jelentkezések befogadása a Demján Sándor Tőkeprogramra 3 hónapja
- Nyerteseket hirdettek a Foglalkoztatas2025 pályázatban 3 hónapja
- Együttműködési megállapodást kötött az SZTE és a BYD 4 hónapja
- A teljesítmény-elvárások összetettebbek, mint egy piaci cégnél - interjú az SZTE kancellárával 4 hónapja

Egy életmentő szakma egy napja: Vészhelyzet Pittsburghben