kapubanner for mobile

Minden ötödik ember adott kenőpénzt tavaly

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Szlovákiában a megkérdezettek 20 százaléka adott csúszópénzt valakinek az elmúlt egy év során, derült ki a Transparency International Slovakia (TIS) nemzetközi civilszervezet, a téma kapcsán végzett, most nyilvánosságra hozott felmérésének eredményeiből, közölte a SITA hírügynökség csütörtökön.

Csökkenő tendenciát mutat ugyanakkor a csúszópénz gyakorlata Szlovákiában a TIS mostani és korábbi felméréseinek összehasonlítása szerint. Az aktuális felmérés 20 százalékos adatával szemben ugyanis 1999-ben a megkérdezettek 40 százaléka vallotta be, hogy szokott adni csúszópénzt, 2009-ben pedig erre a kérdésre a megkérdezettek 27 százaléka felelt igennel.

A TIS megrendelése alapján a Focus közvélemény-kutató ügynökség által januárban végzett felmérés szerint a csúszópénzt adó személyek 10 százaléka azért tett így, mert azt kérték tőle. A kenőpénzt adók fele pedig amiatt tett így, mert azt gondolták, hogy ez "így szokás".

A felmérés adataiból kitűnik, hogy a megkérdezettek leggyakrabban az egészségügyi intézményekben, bíróságokon, minisztériumokban és a vámhivatalokban adtak csúszó- és hálapénzt. Az aktuális felmérés szerint viszont csökkent a lefizetések gyakorlata az oktatásügyi intézményekben.

Az előző évek adataihoz képest csökkent az a hajlandóság a lakosság körében, hogy bejelentést tegyen arról, ha korrupciós viselkedést tapasztal. A téma kapcsán ugyanis a megkérdezettek kétharmada állította azt, hogy nem fordulna rendőrséghez, ha vesztegetést tapasztalna.
  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek