Minél több gyerek, annál több nyugdíj - érdekes javaslat érkezett

Pontrendszer alapú nyugdíjszámítás bevezetését javasolja a Népesedési Kerekasztal. A pontrendszerben megjelenne a felnevelt gyermekek száma és az iskolázottsági fokuk is. A nyugdíjrendszer e formában történő átalakítása a demográfiai problémák kezelésében is szerepet játszhatna - írja a Magyar Nemzet.

Botos Katalin, a Népesedési Kerekasztal szakértője, a javaslat egyik kidolgozója csütörtökön sajtótájékoztatón elmondta: a nyugdíjrendszer átalakítása ösztönzően hathatna a demográfiára, mivel aki több gyereket nevel fel, több nyugdíjat is kaphatna.

Botos József, a német mintára épülő pontrendszer másik kidolgozója, a Szegedi Tudományegyetem oktatója közölte: az elképzelés szerint a járulékbefizetéseket egyéni számlán, pontok formájában gyűjtenék az emberek. A mindenkori átlagbér egy pontot jelentene, a fizetett járulék pedig töredékpontot.

A nyugdíj mértékét úgy számítanák ki, hogy nyugdíjba vonuláskor a pontokat elosztanák a várható élettartammal, és ezzel az arányszámmal szoroznák meg az aktuális nemzetgazdasági átlagbért. A pontrendszerben megjelenne a felnevelt gyermekek száma és az iskolázottsági fokuk is - tette hozzá Botos József. Botos Katalin egyetemi oktató ezzel összefüggésben a legfontosabbnak a foglalkoztatás bővítését tartja, mert ha nincs munkahely, akkor nem mernek gyermeket vállalni az emberek.

Kopp Mária, a kerekasztal vezetője a sajtótájékoztatón ismertette a gyermekesély-munkacsoport ülésén megfogalmazott javaslataikat is. A Népesedési Kerekasztal - elismerve a kormányzat eddigi erőfeszítéseit - indítványozza, hogy a kormány sürgősen emelje a családi pótlékot, a nyugdíjminimumot, az ehhez kapcsolódó segélyeket, illetve a gyerekeket érintő természetbeni és szolgáltatási normatívákat, valamint javítson a gyermekétkeztetési rendszeren.

Magyar Nemzet/MTI
  • 2026.01.28Vezetés- és szervezetfejlesztés szakmai konferencia Bokor Attila Aranykalitkában című kutatásának harmadik fejezetéhez érkeztünk, amely ötven vezetői életúton keresztül három évtized szervezeti és vezetői tapasztalatát mutatja be. Az OD Partner is mérföldkőhöz érkezett: 30 évesek lettünk. Kinyitjuk szakmai műhelyünket és megosztjuk, hogyan gondolkodunk vezetésről, szervezetről, és aktuálisan milyen témákban mélyedünk el.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.01.29Bértranszparencia irányelv és diszkrimináció-tilalom Szakmai képzés a bértranszparenciáról és a diszkriminációról HR szakembereknek és vezetőknek. Készüljön fel munkajogászainkkal az EU új bérátláthatósági szabályaira!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.02.11HR 2026 – kevesebb mozgástér, nagyobb elvárások? - Mit léphet a HR, ha mégis üzleti hatást akar elérni? Egy intenzív, interaktív délelőtt HR- és vállalati vezetőknek, ahol nagymintás regionális kutatások eredményeit mutatjuk meg: hol tart a magyar HR, és milyen 3–5 prioritással lehet 2026-ban is mérhető üzleti hatást elérni. Kerekasztal és kiscsoportos munka várja a HR-vezetőket a HR öt kritikus területén, felkészülve 2026 legtöbbet hozó HR-fejlesztéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál. info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Ekkora béremelést kapnak a vízügyi dolgozók

A kormány megbecsüli a vízügyi dolgozók áldozatos munkáját, a 2025-ben megkezdett béremelés idén is folytatódik - jelentette be az Energiaügyi... Teljes cikk

Ennyivel több hitelt tudnak felvenni a kétgyermekes anyák - mutatjuk a részleteket

Jelentős jövedelemnövekedést hoznak a 2026 januárjától hatályos adóváltozások a kétgyermekes családok számára, különösen a 40 év alatti... Teljes cikk

Elképesztő álommunkák, amikről valószínűleg sosem hallottál

Létezik olyan álommunka, amivel évente akár 60 millió forintot is meg lehet keresni. Teljes cikk