Mintegy ezer előadóművész segélyezése kezdődött meg
A közlemény szerint a gyorssegély havi 32 ezer forinttól akár 128 ezer forintig terjedhet.
Mint írták, az egészségügyi veszélyhelyzet miatt országszerte elmaradó élő előadások az előadóművészek ezreinek okoz megoldhatatlan egzisztenciális gondot, mert szándékaik ellenére nincs semmilyen reális esélyük munkajövedelemre. Az EJI elsősorban azoknak nyújt gyors segítséget, akiknek semmilyen egyéb jövedelmük nincs és a járvány miatt legalább négy, közönség előtti előadásuk maradt el. Összesen mintegy ezer művész számíthat erre a segélyre.
A közlemény kiemelte: a támogatások mértékének megállapításánál kizárólag objektív szempontokat (például az eltartottak számát) vettek figyelembe, a segélyek átlagösszege több mint havi 70 ezer forint. A támogatásokat, amelyek egy vagy két hónapra kérelmezhetőek, az EJI gyorsított eljárásban ítéli oda és május közepéig összesen 90 millió forintot fizet ki ezen a címen. Akik kérelmüket március 31. után nyújtották be, egy hónapra vonatkozó támogatásban részesülhetnek, az ő kérelmeik feldolgozása folyamatban van, április 30-ig fogadják ezeket. A juttatás fedezetét a jogdíjak biztosítják, amelyeket az előadóművész társadalom termel meg.
Az EJI olyan rászoruló előadók igényét is befogadta, akik más okok miatt feleltek meg a segélyezés feltételeinek. Például rögzített szinkronelőadásuk maradt el, vagy a fellépésük helyszíne a vendéglátásban, turizmusban bezárt, illetve külföldi turnéjukat mondták le. Itt a szakmai szervezetek és az előadóművész szakszervezetek segítettek az igényeket közvetíteni. Az így támogatott előadóművészek száma megközelíti a 450 főt, részükre az EJI egyszeri segítséget tudott biztosítani, amelynek összesített értéke mintegy 20 millió forint.
- 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Egy korábbi rendőrségi dolgozó súlyos fegyelmi eljárás alá került, miután kiderült, hogy furfangos módszerrel szimulálta a folyamatos online... Teljes cikk
Magyar Péter felszólította a leköszönő Orbán-kormányt, hogy szerdai ülésén döntsön arról: a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a jövőben akár... Teljes cikk
Az egyéni vállalkozóknak készített szja-bevallási tervezetekbe a NAV automatikusan betölti a rendelkezésére álló online számla- és... Teljes cikk
- Meglepő eredmény: az ukrán menekültek több adót fizetnek, mint amennyi segélyt kapnak 6 hónapja
- Hogyan támogassuk a gyászoló kollégát a munkahelyen? 6 hónapja
- Kevesebben akarnak négy napos munkahetet, mint a járvány előtt 8 hónapja
- Állás nélkül 60 felett? Így segíthet a nyugdíj előtti álláskeresési segély 10 hónapja
- Csökkentheti-e a segély, a gyed vagy a gyes a nyugdíjat? Itt a válasz 12 hónapja
- Álláskeresési járadék 1 éve
- A Covid utóhatásai - A fiatalok közel háromnegyedét érinti a szociális szorongás, a karrierjüket is befolyásolja 1 éve
- Felmérés: rosszabb a dolgozók hangulata, mint a járvány előtt 1 éve
- A jövő zenéje - Komoly bevételkiesést okozhat a zenei alkotóknak a mesterséges intelligencia 1 éve
- Ilyen hatással van a munkavégzésre a hosszú Covid 2 éve
- Vannak tanárok, akik csak most kapták meg a járvány miatt járó táppénz-kiegészítést 2 éve

Amikor a HR ég ki: miért hagyják el a szakemberek a pályát?