Módosult a SZÉP-kártya felhasználásának szabálya
A kormány 1,5 százalékban rögzítette a Széchenyi Pihenő Kártya használatánál a kapcsolódó szolgáltatások után fizetendő jutalékot, és módosította a társkártyák igénylésének feltételeit is - derül ki a Magyar Közlöny legfrissebb számából.
A módosítás szerint csütörtöktől a szálláshely szolgáltatók a kapcsolódó szolgáltatást nyújtó vállalkozások felé a kártya használatáért legfeljebb az adott kapcsolódó szolgáltatásra eső utalvány beváltási értéke 1,5 százalékának megfelelő összeget számíthat fel. A kártyát csak meghatározott szolgáltatásokra lehet igénybe venni, de csak szálláshely szolgáltatással együttesen.
A módosítással nem lesz ingyenes az első társkártya sem. A kormányrendelet szerint a társkártya előállítási és kézbesítési költségeit az intézmény a munkavállalóra háríthatja. A munkavállalóra hárított költség nem haladhatja meg társkártyánként az 1.500 forintot. A társkártya használatával és a támogatás igénybevételével, valamint a társkártya visszavonásával kapcsolatban -–a társkártya előállítási, kézbesítési költségeitől és az elveszett, ellopott vagy megrongálódott társkártyák pótlásától eltekintve -– a munkáltatónak és a munkavállalónak díjat, egyéb költséget az intézmény semmilyen jogcímen nem számíthat fel.
A kormány 2011. március 30-i ülésén fogadta el a Széchenyi Pihenő Kártya kibocsátásáról és felhasználásáról szóló rendeletet. Az új cafeteria-elemet a munkáltatók évi 300.000 forint értékben adhatják a munkavállalóknak. Emellett 16 százalékos személyi jövedelemadóval adózik, a jutalék pedig rögzítetten 1,5 százalék.
Széchenyi Pihenő Kártya elfogadóhellyé váláshoz nem kell feltétlenül POS terminállal rendelkezni, de a kormányrendelet szerint a kibocsátó köteles megteremteni az internetes, vagy telefonon történő fizetés technikai feltételeit is, vagyis elég az elfogadáshoz internetes kapcsolattal rendelkezni.

- 2026.11.19Dr. Berke Gyula - Nehéz munkavállalói helyzetek - figyelmeztetéstől a munkaviszony megszüntetéséig Hogyan kezelhetők jogszerűen a nehéz munkavállalói helyzetek, a teljesítményproblémáktól a kötelezettségszegésig? Előadásunk bemutatja a figyelmeztetés, a felmondás és a munkaviszony megszüntetésének legfontosabb szabályait, valamint a megfelelő dokumentáció szerepét.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.24A megtartás kulcsa 2026 – Vezetői konferencia Mitől lesz egy munkahely valóban megtartó? 6700 fős országos kutatás, vezetői kerekasztalok és jó gyakorlatok. Hallgasd meg azokat a vezetőket, akik a megtartást a gyakorlatban is sikeresen megvalósítják!
Részletek
Jegyek
- 2026.12.03Dr. Sipka Péter - Mesterséges intelligencia a munkavégzésben - lehetőségek, korlátok és felelősség Hogyan használható biztonságosan és jogszerűen a mesterséges intelligencia a munkahelyen, különösen a HR-területen? Előadásunk bemutatja az AI-használat jogi és adatvédelmi korlátait, a felelősségi kérdéseket és a belső szabályozás legfontosabb szempontjait.
Részletek
Jegyek
- 2026.12.09Dr. Kollár Gergő - Munkáltatói ellenőrzés és adatvédelem - e-mail, kamera, home office Meddig terjedhet a munkáltatói ellenőrzés, és hogyan védhető a munkavállalók magánszférája? Előadásunkon bemutatjuk az ellenőrzés legfontosabb jogi és adatvédelmi szabályait, gyakorlati példákkal.
Részletek
Jegyek

Conflict Night: rémálom HR-helyzetek a színpadon