10 százalékos béremelés a Google-nél
Rendkívüli, 10 százalékos fizetésemelést és ezer dollár extra karácsonyi pénzt kap a Google Inc. valamennyi munkatársa – írja az MTI.
Becslések szerint a 23 ezer dolgozónak jövő januártól járó rendkívüli emelés 1 milliárd dolláros teher a Google-nak, az intézkedés pedig valószínűleg a munkaerő megtartását célozza.
Az utóbbi időben több vezető munkatárs elhagyta a céget, Lars Rasmussen, a Google Maps térképszolgáltatás egyik fejlesztője például átment a Facebookhoz.
Az e-mailben Schmidt megjegyezte: "szerintem nálunk dolgoznak a világ legjobb munkavállalói". A vezérigazgatói körlevélről szóló hírekre a cég rövid közleményben reagált, amelyben hangsúlyozta, hogy "a versenyképes fizetés fontos a vállalkozás jövőjének szempontjából".
Szerdai hírek szerint a Google mellett egy másik óriáscég, a Siemens is rendkívüli jutalmat oszt. A német konszern közel 400 ezer dolgozója együtt összesen 310 millió eurót kap, és Németországban már februártól emelik a béreket, 2,7 százalékkal, az eredetileg tervezett áprilisi időpont helyett. A Siemens ezzel azt honorálja, hogy a dolgozók helytálltak a válságban is.
2010. november 10.
- 2025.10.01HVG Állásbörze 2025 Toborozz országosan 3 nap alatt - online, foglalj virtuális standot!
Részletek
Jegyek
- 2025.10.07Óbudai Egyetem Állásbörze Jöjjön el, legyen kiállító! Kerüljön közvetlen kapcsolatba tehetséges, frissen diplomázó vagy végzős hallgatókkal, akik készen állnak a szakmai pályafutásuk elindítására. Akik naprakészen ismerik a legújabb technológiákat, elméleteket és iparági trendeket.
Részletek
Jegyek
- 2025.10.14Műegyetemi Állásbörze A Műegyetemi Állásbörze Budapest legnagyobb és legrangosabb álláskereső rendezvénye. 1995 óta képez hidat a munkaadók és potenciális munkavállalóik között. Rendezvényről rendezvényre több újítással, színesebb programokkal, felméréssel és számos csatornával is találkozhatnak az érdeklődők.
Részletek
Jegyek
- 2025.10.21Pannon Állásbörze 2025. A Pannon Állásbörze – ahol a jövő szakemberei és a legjobb munkaadók találkoznak
Részletek
Jegyek
Az online kaszinóipar évek óta folyamatosan növekszik, és a távmunka-lehetőségek elterjedésével az online kaszinóvállalkozások számára most... Teljes cikk
A munkakeresésben a tökéletes önéletrajz elkészítése alapvető lépés mindazok számára, akik új munkalehetőséget keresnek, vagy akik... Teljes cikk
Budapest, 2018. szeptember 3. - A Monster Magyarország Kft. tulajdonosa, a finnországi székhelyű Alma Career Oy üzleti és stratégiai okokból a magyar... Teljes cikk
- 1 millió forintos fizetés a mezőgazdaságban? Itt lehetséges 2 hete
- Szinte másik világ: hol keresnek a legjobban és legrosszabbul a magyarok? 3 hete
- Mennyit lehet keresni diákmunkával? 3 hete
- Ekkora nyugdíjkiegészítést kaphat az a nagyszülő, aki az óvoda helyett vigyáz az unokájára 3 hete
- A teljes munkaidőben dolgozók keresete és annak változása néhány kiemelt csoportban 4 hete
- Béremelést kapnak a falvak és kistelepülések köztisztviselői 4 hete
- Kevés pénz, kevés esély - miért nem terjed el a részmunkaidő Magyarországon? 1 hónapja
- Mennyit lehet keresni a banki és biztosítási szektorban? Mutatjuk az összegeket. 1 hónapja
- Mindenki tudja, mennyit keres a másik - új korszak a munkahelyi kultúrában 1 hónapja
- Meglepően versenyképesek a gyorséttermi fizetések 1 hónapja
- Mennyit keresnek a mérnökök? – itt vannak a friss számok a gyártásból 2 hónapja