kapubanner for mobile

2 millió spanyol fiatal semmit sem csinál

Csaknem kétmillió - 15 és 29 év közötti - fiatal nem tanul és nem is dolgozik, szülei nyakán él Spanyolországban - ez derül ki az Európai Gazdasági és Együttműködési Szervezet (OECD ) legújabb felméréséből, amelyet szerdán az El Mundo című spanyol napilap ismertetett.


A felmérés szerint a 34 tagú szervezeten belül Törökország után Spanyolországban legmagasabb az otthonülők aránya, az említett korcsoport tagjainak 25,79 százaléka, azaz 1 millió 957 ezer fiatal nem kezd semmit az életével. Törökországban ez az arány 29,19, Olaszországban 24,62, Chilében 22,33, Mexikóban 22,04, Írországban pedig 21,09 százalék.


Sokan azért munkát keresnek, hiába


Dirk van Damme, a szervezet oktatásért felelős igazgatója úgy véli: ezek a fiatalok nagy gondot jelentenek Spanyolországnak, mivel növelik a munkanélküliek számát. Igaz, sokan közülük nem tehetnek róla, hiába is keresnének munkát - tette hozzá a szakember, aki szerint a romló munkaerő-piaci helyzet általában éppen a tanulás utáni és a munkavállalás előtti időszakban lévő fiatalokat érinti először.
Az igazgató szerint az is nehézséget okoz, hogy sokan alulképzettek, mert nem fejezik be tanulmányaikat. Nagyon magas azoknak az aránya, akik nem végezték el a középiskolát, 25 és 65 év között csupán minden második spanyolnak van érettségije. Ezért van Damme képzéssel orvosolná a helyzetet.


Mi lenne a megoldás?


Az OECD szerint a megoldáshoz vezető első lépés a munkakeresés támogatása lenne. A második lépés pedig a megfelelő kereseti aránytalanságok enyhítése lenne (ma az érettségizettek és az érettségivel nem rendelkező fiatalok bére közötti különbség mintegy 20 százalék). Harmadik lépésként pedig a szervezet azt javasolja, hogy a fiatalok számára megfelelő szociális könnyítéseket vezessenek be. (MTI)


2014. szeptember 12.

  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Milyen távmunka lehetőségeket kínálnak az online kaszinók?

Az online kaszinóipar évek óta folyamatosan növekszik, és a távmunka-lehetőségek elterjedésével az online kaszinóvállalkozások számára most... Teljes cikk

Hogyan írj tökéletes önéletrajzot?

A munkakeresésben a tökéletes önéletrajz elkészítése alapvető lépés mindazok számára, akik új munkalehetőséget keresnek, vagy akik... Teljes cikk

December 31-ig működik a Monster.hu állásportál

Budapest, 2018. szeptember 3. - A Monster Magyarország Kft. tulajdonosa, a finnországi  székhelyű Alma Career Oy üzleti és stratégiai okokból a magyar... Teljes cikk