22 ezer nő ment korengedményes nyugdíjba
A nyugdíj-biztosítási igazgatási szervek 22 129 nő részére állapítottak meg nyugellátást negyven év jogosultsági idő alapján 2011. június 30-ig, a nyugellátás átlagos összege 93 724 forint – közölte egy szocialista képviselő írásbeli kérdésére a Nemzeti Erőforrás Minisztérium vezetője – írja az MTI.
A tárcavezetőnek a parlamenti honlapra pénteken felkerült, az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság adataira hivatkozó közléséből kiderül, hogy az ellátásban részesülők zöme három születési évjáratba tartozik: több mint hétezren 1953-as születésűek, csaknem hatezren 1952-ben, mintegy 5,5 ezren 1954-ben születtek. Mintegy háromezer érintett 1955-ös, kevesebb mint ezer 1956-os, 21 pedig 1957-es születésű volt.
Az első félévben 7,6 milliárd forint kiadást jelentett a „nők – 40” bevezetése – tájékoztatott a miniszter, hozzátéve, hogy az éves várható kiadás viszont elérheti a 24 milliárd forintot, ugyanis az igénybevétel és így a kiadásnövekedés üteme az év folyamán gyorsul.
A következő években további kiadásnövekedés várható, mert évente újabb születési évjárat nőtagjai szerezhetik meg a jogosultságot, s a nyugdíjkorhatár-emelés következtében nem minden évben lehet kilépő korosztállyal számolni – közölte.
2011. augusztus 5.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Az online kaszinóipar évek óta folyamatosan növekszik, és a távmunka-lehetőségek elterjedésével az online kaszinóvállalkozások számára most... Teljes cikk
A munkakeresésben a tökéletes önéletrajz elkészítése alapvető lépés mindazok számára, akik új munkalehetőséget keresnek, vagy akik... Teljes cikk
Budapest, 2018. szeptember 3. - A Monster Magyarország Kft. tulajdonosa, a finnországi székhelyű Alma Career Oy üzleti és stratégiai okokból a magyar... Teljes cikk
- Ennyi magyar kap havi 2 millió forintnál több nyugdíjat 2 hete
- Évente egy kabát, de közben beázik a ház – mi történik a magyar nyugdíjakkal? 3 hete
- Kiknek jár a nyugdíj előtti álláskeresési segély és mekkora az összege? 1 hónapja
- A szakértő szerint elkerülhetetlen a nyugdíjrendszer reformja 1 hónapja
- Mi az a valorizációs szorzó, ami kulcs a nyugdíjszámításnál? 1 hónapja
- „Az egészséges nagymama, nagypapa olyan, mint a lottóötös” – növelhetik-e az egészségügyi kiadások a GDP-t? 1 hónapja
- Mennyivel kap kevesebbet a magyar az osztrák nyugdíjasnál? Így értéktelenedett el a nyugdíj Magyarországon 1 hónapja
- Hogyan lehetne visszahozni a korkedvezményes nyugdíjakat? 1 hónapja
- Ekkora reálhozamot értek el az önkéntes nyugdíjpénztárak 2 hónapja
- Egy sornyi szakszervezet kéri a korkedvezményes nyugdíj visszaállítását 2 hónapja
- Egyre inkább nő a szakadék a bérek és a nyugdíjak között Magyarországon 2 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?