4 ezer magyar építőmunkás dolgozik a németeknél
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatA becslések szerint 13-15 ezer kiküldött munkavállaló dolgozott vállalkozási szerződés alapján tavaly Németországban, ebből 4 ezer volt építőmunkás, a megtermelt 630 millió euróból 180 millió jutott az építőiparra - közölte hétfőn az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) az MTI-vel.
A közlemény szerint mivel hivatalos statisztika nincs a Németországban tevékenykedő magyar építőipari munkavállalókról, több adat egybevetésével jutott az ÉVOSZ az eredményre.
180 millió euró értéket termeltek
Koji László, az ÉVOSZ ügyvezető alelnöke az MTI-nek elmondta, hogy a becslés kiindulópontja a 13-15 ezer vállalkozási szerződés alapján foglalkoztatott munkavállaló által előállított évi 630 millió eurós érték. Ebből úgy határozták meg az építőiparosok által képviselt értékelt, hogy - az amúgy szintén becsült - 4 ezer építőmunkás 20-22 eurós rezsi óradíját vették alapul. Ebből havi 4 ezer, míg évi 45 ezer euró anyagmentes termelési - hozzáadott - érték jön ki. Ezt pedig beszorozták a 4 ezer munkavállalóval, s így kapták meg a 180 millió eurót - fejtette ki az ügyvezető alelnök.
38 ezer igazolás német munkára
Az ÉVOSZ közölte: tavaly az Országos Egészségbiztosítási Pénztár 38 420 (2012-ben 37 508) A1-es igazolást adott ki német munkavállalásra. Ez az igazolás bizonyítja, hogy a magyar munkavállalónak rendezett a szociális hozzájárulása itthon. A német Szövetségi Munkaügyi Minisztérium statisztikai adatai alapján 2013-ban 57 300 - 2012-ben 40 735 - magyar állampolgárt alkalmaztak német cégek teljes és további 5900-at rövidített munkaidőben. Mindkét csoport ott fizetett tb-járulékot.
A regisztrált magyar állampolgárságú munkanélküliek száma 4780 fő volt 2014. januárban. További 39 ezer magyar állampolgár pedig valamilyen más formában, de nem német alkalmazásban volt Németországban. Az ÉVOSZ szerint vélelmezhető, hogy ez utóbbi csoportnak csak kisebb részét teszi ki a kiküldött magyar munkavállalók száma, hiszen nagyon sok gyermekgondozó, Erasmus-diák, egyéni vállalkozó, valamint egyéb, munkaviszonyban nem álló magyar állampolgár - például házastárs, élettárs - is szerepel a regisztrációban. (MTI)
2014. március 18.
- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?