kapubanner for mobile

A háziorvosok korán halnak

A Gfk Hungária háziorvosi praxisok körében végzett felmérése szerint az alapellátásban dolgozó orvosok munkájukban magányosnak érzik magukat, és hiányolják a szakmai irányítást, támogatást. Az elvárásokat túlzónak érzik, hiszen egyszerre kell orvosként és menedzserként helytállniuk. Erre a helyzetre szolgálhat megoldásként a praxisközösségek működtetése, mely a feladatok és a tapasztalatok megosztására alapulva emelheti az alapellátás színvonalát – írja a Magyar Nemzet.

Korábban válnak beteggé


A fentiek ismeretében nem meglepő a különböző hazai és nemzetközi felmérések megdöbbentő eredménye, mely szerint az orvosok, különösen a nők, korábban válnak súlyos beteggé, mint hasonló végzettségű és jövedelmű társaik. Sokuk válik idejekorán kiégetté, a lelki betegségek és az ezekből fakadó halálozás aránya is magasabb körükben.


Dr. Lantos Zoltán egészséggazdasági szakértő, a GfK Hungária ügyfélkapcsolati igazgatója úgy véli, a tudományos vizsgálatok eredményei alapján arra a következtetésre lehet jutni, hogy ma már nem a mosónők halnak korán, sokkal inkább az orvosnőkre igaz ez az állítás. A szakember szerint ebben jelentős szerepet játszik az a tény, hogy nem tisztázottak pontosan az orvosi feladat határai, az elvárások, és nagyon sok feldolgozatlan lelki teherrel jár ez a foglalkozás.


Mi is az a praxisközösség?


A közlemény hangsúlyozza: a háziorvosok túlterheltségének kezelésére az egyik lehetséges megoldás a praxisközösségek működtetése, amelyekben több háziorvos közösen von be a menedzsmentbe más szakmabelieket, illetve vesz igénybe támogató funkciókat. Így például egy-egy praxis önállóan nem tud pszichológust, gyógytornászt vagy dietetikust alkalmazni, illetve telefonos szolgálatot működtetni, megosztva azonban, s a finanszírozást ezekhez a feladatokhoz igazítva olyan szolgáltatásforma jöhet létre, amely mind a betegek, mind a gyógyítók érdekeit szolgálja. Így a rendelések alatt az orvosok sokkal több időt tudnak valódi orvosi tevékenységre fordítani.


2012. március 21.

  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek