Felülvizsgálatra készülhetnek a rokkantak
A mostaninál egyszerűbb, de szigorúbb rokkantnyugdíjazási rendszer lép életbe, ha a parlament elfogadja a Nemzeti Erőforrás Minisztérium (Nefmi) által november közepén beterjesztett törvényjavaslatát. Az eddigi öt rokkantsági ellátási forma helyett csupán kettő lesz, megváltozik a juttatások elnevezése, számításuk módja – írja az origo.hu.
A rokkantsági ellátást a legsúlyosabb egészségkárosodással élők, tehát az eddigi 1. és 2. rokkantsági kategóriába soroltak kapják a jövőben, illetve kategóriától függetlenül azok, akik már betöltötték az 57. életévüket, vagyis a hivatalos öregségi nyugdíjkorhatárt öt éven belül elérik. Velük semmi nem történik, ellátásukat ugyanúgy kapják, mint eddig, csak nem rokkantsági nyugdíjnak, hanem rokkantsági ellátásnak nevezik majd.
Az összeg nem tér majd el az eddig folyósítottól, átlagosan továbbra is havi 70 ezer forint lesz (ennyit kaptak az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság (ONYF) statisztikái szerint idén szeptemberben a korhatár alatti rokkantnyugdíjasok). Aki tud, az emellett dolgozhat is, de csak addig, amíg keresete három hónapon keresztül nem haladja meg a minimálbér 150 százalékát (ez jelenleg 117 ezer forint).
Aki már 62 éves is elmúlt, vagyis betöltötte az öregségi nyugdíjkorhatárt, és eddig "korbetöltött rokkantsági nyugdíjat" kapott (összesen 393 ezer ilyen ember él Magyarországon), annak a jövőben öregségi nyugdíjat visz a postás. Ennek összege szintén ugyanannyi marad, mint eddig, az ONYF adatai szerint átlagosan havi 80 ezer forint.
Bukja a pénzt, aki nem megy önként ellenőrzésre
A kormány terve a 313 ezer korhatár alatti rokkantnyugdíjas kétharmadát érinti, azokat, akik a jelenlegi besorolás szerint a 3. kategóriába tartoznak, vagyis a legkevésbé súlyos károsodással élnek, és 57 évnél fiatalabbak, tehát elvileg még legalább öt évig dolgozhatnának. Soltész Miklós szociális ügyekért felelős államtitkár korábban azt mondta: ők ma 110 ezren vannak, és további 84 ezerre tehető az úgynevezett rendszeres vagy átmeneti járadékban részesülők száma, akiket szintén érintenek a változások.
A kormány ebből a körből próbálja meg kiszűrni az indokolatlanul leszázalékoltakat, illetve azokat, akik még valóban képesek dolgozni. A törvényjavaslat szerint ezek az emberek jövő januárban kapnak egy levelet, amelyben értesítik őket a változásokról és felszólítják őket, hogy március 31-ig kérelmezzék felülvizsgálatukat egy megfelelő formanyomtatvány kitöltésével.
2011. december 5.
- 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.
Részletek
Jegyek
- 2026.04.23BGE Állásbörze SPÓROLJ IDŐT ÉS ENERGIÁT! Érd el a BGE összes karának hallgatóit egyetlen nap alatt!
Részletek
Jegyek
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
Az online kaszinóipar évek óta folyamatosan növekszik, és a távmunka-lehetőségek elterjedésével az online kaszinóvállalkozások számára most... Teljes cikk
A munkakeresésben a tökéletes önéletrajz elkészítése alapvető lépés mindazok számára, akik új munkalehetőséget keresnek, vagy akik... Teljes cikk
Budapest, 2018. szeptember 3. - A Monster Magyarország Kft. tulajdonosa, a finnországi székhelyű Alma Career Oy üzleti és stratégiai okokból a magyar... Teljes cikk
- Mi az a valorizációs szorzó, ami kulcs a nyugdíjszámításnál? 1 hete
- „Az egészséges nagymama, nagypapa olyan, mint a lottóötös” – növelhetik-e az egészségügyi kiadások a GDP-t? 2 hete
- Mennyivel kap kevesebbet a magyar az osztrák nyugdíjasnál? Így értéktelenedett el a nyugdíj Magyarországon 2 hete
- Hogyan lehetne visszahozni a korkedvezményes nyugdíjakat? 3 hete
- Ekkora reálhozamot értek el az önkéntes nyugdíjpénztárak 3 hete
- Egy sornyi szakszervezet kéri a korkedvezményes nyugdíj visszaállítását 3 hete
- Egyre inkább nő a szakadék a bérek és a nyugdíjak között Magyarországon 4 hete
- Mikor számítanak szolgálati időnek a felsőfokú tanulmányok a nyugdíj esetében? 4 hete
- 91 éves és napi 12 órát dolgozik - generációs leckék a munka világából 1 hónapja
- "Sokan meg sem érik a nyugdíjat" – kemény levelet írtak Lázárnak a közlekedési dolgozók 1 hónapja
- Gyereknevelés és nyugdíj: sok nő rosszul számolja a beszámítható éveket 1 hónapja

Egy életmentő szakma egy napja: Vészhelyzet Pittsburghben