Fizetések a finn egészségügyben
Az egészségügyi munkavállalók etikus toborzásáról tárgyalt a finn kormány delegációja hétfőn Budapesten az Egészségügyi és Szociális Ágazatban Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének (EDDSZ) képviselőivel.
Magyarázatként hozzátette: Finnországban egy kezdő nővér havi bruttó fizetése 1800 euró (több mint 480 ezer forint), a finn átlagkereset pedig 2300-2100 euró között van megközelítőleg. Finnországi adatok szerint azonban hatezer szakképzett nővér nem dolgozik a szakmájában, mert fizetése nem éri el az átlagot, így ott is munkaerőhiány van szakképzett nővérekből. Magyarországon egy nővér átlagkeresete bruttó 90 ezer forint, a főiskolai diplomásoké sem sokkal magasabb, 100-110 ezer forint havonta.
Cser Ágnes a delegációnak beszámolt arról, hogy Magyarországon is kevés a nővér és alulfizetett ez a szakma, így nem tartja szerencsésnek, hogy innen próbálják elcsábítani a szakképzett munkaerőt.
Az elnök azt javasolta, készüljön egy úgynevezett határokon átnyúló kollektív szerződés, amellyel a legálisan szabályoznák az egészségügyi munkaerő toborzását. Ezzel olyan viszonyokat lehetne elérni, amely mindkét - a munkavállalót váró és adó - országnak egyformán kedvező - tudósít az MTI.
2009. december 1.
- 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.
Részletek
Jegyek
Az online kaszinóipar évek óta folyamatosan növekszik, és a távmunka-lehetőségek elterjedésével az online kaszinóvállalkozások számára most... Teljes cikk
A munkakeresésben a tökéletes önéletrajz elkészítése alapvető lépés mindazok számára, akik új munkalehetőséget keresnek, vagy akik... Teljes cikk
Budapest, 2018. szeptember 3. - A Monster Magyarország Kft. tulajdonosa, a finnországi székhelyű Alma Career Oy üzleti és stratégiai okokból a magyar... Teljes cikk
- Az amerikai dolgozók mindössze harmada érzi úgy, hogy rugalmas 2 hete
- Külföldi munkaerő Magyarországon: szervezeti tapasztalatok és tanulságok 2 hete
- Eleged van mindenből? Fizikai munkások jelentkezését várják az Antarktiszon 3 hete
- A középosztály tűnik el először? Megdöbbentő adatok az AI és a munka jövőjéről 1 hónapja
- Sok új munkahely lesz, csak másik földrészen és más tudással - tanulságok Davosból 1 hónapja
- Sales Representative 1 hónapja
- Mennyit lehet keresni Ausztriában? Itt a friss bérlista 1 hónapja
- Miért kerüljük a fontos feladatokat és mit lehet tenni ellene? 1 hónapja
- A külföldi dolgozók száma és változása nemzetgazdasági áganként - grafikon 1 hónapja
- Egyszerűsített foglalkoztatás: itt az új Efo kalkulátor 2026-ra 1 hónapja
- Mire jók a laza péntekek az irodában? 2 hónapja
Egy életmentő szakma egy napja: Vészhelyzet Pittsburghben