Hétfői munkastressz már vasárnap negyed 5-től
A briteknek már vasárnap délután elkezdődik a hétfő, legalábbis a hétfői munkakezdés miatti izgalom.
Egy kétezer főre kiterjedő felmérés szerint a brit felnőttek átlagosan vasárnap 16:13-kor kezdenek aggódni, vagy legalábbis lehangolódni amiatt, hogy hétfőn reggel ismét kezdődik egy munkahét. Tíz százaléknak már vasárnap délelőtt tíztől elrontja hangulatát a hétfő közeledése, 41 százalék pedig bevallotta, hogy vasárnap éjszakánként nyugtalanul, rettegve alszik.
25 százalék szerint a vasárnap a legunalmasabb nap
A megkérdezettek csaknem háromnegyede vasárnap általában már el se megy otthonról, 46 százalék pedig még telefonon sem beszél senkivel. Ennek ellenére 44 százalék irigyli kollégái hétvégéit - azaz az irigyeltek között bőven van, aki szintén végig otthon ücsörög. Minden negyedik brit felnőtt - a felmérés kivetítése alapján - a vasárnapot tartja a hét legunalmasabb napjának, mert az házimunkával zsúfolt. A szomorú vasárnapos felmérést a Premier Inn szállodalánc végeztette - adta hírül a The Daily Telegraph című brit lap (MTI).
2012. július 9.
- 2026.11.19Dr. Berke Gyula - Nehéz munkavállalói helyzetek - figyelmeztetéstől a munkaviszony megszüntetéséig Hogyan kezelhetők jogszerűen a nehéz munkavállalói helyzetek, a teljesítményproblémáktól a kötelezettségszegésig? Előadásunk bemutatja a figyelmeztetés, a felmondás és a munkaviszony megszüntetésének legfontosabb szabályait, valamint a megfelelő dokumentáció szerepét.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.24A megtartás kulcsa 2026 – Vezetői konferencia Mitől lesz egy munkahely valóban megtartó? 6700 fős országos kutatás, vezetői kerekasztalok és jó gyakorlatok. Hallgasd meg azokat a vezetőket, akik a megtartást a gyakorlatban is sikeresen megvalósítják!
Részletek
Jegyek
- 2026.12.03Dr. Sipka Péter - Mesterséges intelligencia a munkavégzésben - lehetőségek, korlátok és felelősség Hogyan használható biztonságosan és jogszerűen a mesterséges intelligencia a munkahelyen, különösen a HR-területen? Előadásunk bemutatja az AI-használat jogi és adatvédelmi korlátait, a felelősségi kérdéseket és a belső szabályozás legfontosabb szempontjait.
Részletek
Jegyek
- 2026.12.09Dr. Kollár Gergő - Munkáltatói ellenőrzés és adatvédelem - e-mail, kamera, home office Meddig terjedhet a munkáltatói ellenőrzés, és hogyan védhető a munkavállalók magánszférája? Előadásunkon bemutatjuk az ellenőrzés legfontosabb jogi és adatvédelmi szabályait, gyakorlati példákkal.
Részletek
Jegyek

Conflict Night: rémálom HR-helyzetek a színpadon