Heti 20 ezer forint elég Londonban a miniszter szerint
Össztűz zúdult a brit munka- és nyugdíjügyi miniszterre, aki egy rádióinterjúban kijelentette, hogy szerinte heti 53 fontból (19 ezer forintból) ma Nagy-Britanniában meg lehet élni.
Mennyi elég a megélhetéshez?
A szakminisztert e kérdésekről megszólaltató BBC-műsor egyik betelefonálója - egy 51 éves piaci árus, David Bennett - elmondta, hogy a most bevezetett szigorítások nyomán összesen 53 fontja marad hetente a megélhetésre.
Amikor a műsorvezető erre reagálva megkérdezte a minisztert, hogy ő meg tudna-e élni heti 53 fontból, Iain Duncan Smith kijelentette, hogy "szükség esetén igen".
A válasz azonnal óriási felháborodást keltett. A change.org petíciós portál felhívást tett közzé személyesen a miniszternek címezve, követelve: Duncan Smith bizonyítsa be hihető módon, hogy valóban meg lehet élni heti 53 - vagyis napi 7,57 - fontból.
A portál felszólítja a politikust, hogy legalább egy évig próbáljon megélni ennyiből. Az online petíciót kedd délutánig - vagyis nem egészen 24 óra alatt - csaknem negyedmilliónyian írták alá, ami példátlan a hasonló kezdeményezések történetében. A csatlakozók közül sokan dühödt véleményt is fűztek aláírásukhoz; visszatérő vád az, hogy "multimilliomosok mondják meg a nincsteleneknek, hogyan kell minimális jövedelemből élni".
Heti 1 millió forintból él a miniszter
A Daily Mail című baloldali brit tömeglap keddi számában kimutatta, hogy Iain Duncan Smith heti jövedelme jelenleg csaknem 2600 font (940 ezer forint) - miközben a BBC-műsor betelefonáló hallgatójának éves jövedelme sem éri el a háromezer fontot -, a miniszter egy tehermentes, kétmillió font (több mint 700 millió forint) értékű, úszómedencés, teniszpályával is ellátott házban él, és egy ritka, luxuskivitelű, Morgan típusú retró sportkocsival jár (MTI).
2013. április 3.
- 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.
Részletek
Jegyek
Az online kaszinóipar évek óta folyamatosan növekszik, és a távmunka-lehetőségek elterjedésével az online kaszinóvállalkozások számára most... Teljes cikk
A munkakeresésben a tökéletes önéletrajz elkészítése alapvető lépés mindazok számára, akik új munkalehetőséget keresnek, vagy akik... Teljes cikk
Budapest, 2018. szeptember 3. - A Monster Magyarország Kft. tulajdonosa, a finnországi székhelyű Alma Career Oy üzleti és stratégiai okokból a magyar... Teljes cikk
- Élet 50 felett: már nem a karrier, hanem az én számít igazán 2 hete
- Az amerikai dolgozók mindössze harmada érzi úgy, hogy rugalmas 2 hete
- Külföldi munkaerő Magyarországon: szervezeti tapasztalatok és tanulságok 2 hete
- Eleged van mindenből? Fizikai munkások jelentkezését várják az Antarktiszon 3 hete
- A középosztály tűnik el először? Megdöbbentő adatok az AI és a munka jövőjéről 1 hónapja
- Sok új munkahely lesz, csak másik földrészen és más tudással - tanulságok Davosból 1 hónapja
- Sales Representative 1 hónapja
- Mennyit lehet keresni Ausztriában? Itt a friss bérlista 1 hónapja
- Miért kerüljük a fontos feladatokat és mit lehet tenni ellene? 1 hónapja
- A külföldi dolgozók száma és változása nemzetgazdasági áganként - grafikon 1 hónapja
- Egyszerűsített foglalkoztatás: itt az új Efo kalkulátor 2026-ra 1 hónapja
Egy életmentő szakma egy napja: Vészhelyzet Pittsburghben