kapubanner for mobile

Ifjúsági foglalkoztatási tanács alakult

Megalakult a Magyar Ifjúsági Foglalkoztatási Tanács, amely egyesületként működik, és az első olyan magyarországi szervezet, amely kifejezetten a fiatalok, pályakezdők elhelyezkedési lehetőségeivel foglalkozik.

images

Az egyesület elnöke Káncz Csaba, aki korábban az Európai Bizottság tanácsosaként két évig koordinálta az ifjúsági foglalkoztatással kapcsolatos szakpolitikákat. A Magyar Ifjúsági Foglalkoztatási Tanács az MTI-hez eljuttatott szerdai közleményében felhívja a figyelmet arra, hogy a 2008-as pénzügyi válság a fiatalok munkanélküliségének drámai mértékű növekedéséhez vezetett az Európai Unióban.


A válság vesztesei a fiatalok


A krízis különösen sújtja a fiatalokat, a munkanélküli nőket és az egyedülálló anyákat, és ezek a csoportok csúsznak leginkább a szegénységbe. A legfrissebb adatok szerint a 25 év alatti európaiak egynegyede munkanélküli. Spanyolországban, Görögországban, valamint Olaszország és Portugália egyes térségeiben ez az arány az 50 százalékot is meghaladja. Magyarországon a korcsoport 28,4 százalékos munkanélküliségi rátája 1,3 százalékponttal magasabb az egy évvel korábbinál.


Erre hívják fel a figyelmet


Az egyesület szerint az elhelyezkedési esélyeket a fiataloknál rontja a tájékozatlanság, a megalapozatlan pályaválasztás és a gyakorlati tapasztalatlanság, valamint az álláskeresési készség, a motiváció és a képzettség hiánya. Káncz Csaba az MTI-nek elmondta, hogy olyan kritikus területeken van szükség felülvizsgálatra és új megoldások bevezetésére, mint a fiatalok idegennyelv-tudása, a személyes készségek fejlesztése, a vállalkozó készség erősítése, vagy a felsőoktatási intézmények és a vállalatok közötti együttműködés elősegítése. A tanács konkrét javaslatokat is megfogalmazott ezekkel kapcsolatban - fűzte hozzá.


2013. március 21.


  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek