Közel 3 százalékkal nőttek a reálbérek
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatA nemzetgazdaságban a bruttó átlagkeresetek 3,4, a nettó 4,8 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit. A reálbérek - az 1,9 százalékos júniusi inflációt figyelembe véve - közel 3 százalékkal nőttek.
2013. január-júniusban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók átlagos bruttó keresete 228 200 fo-rint volt. A vállalkozásoknál dolgozók átlagosan 239 400, míg a közszférában - a nem közfoglalkoztatás keretében - foglalkoztatottak 219 100 forintot kerestek. A közfoglalkoztatottak átlagkeresete 77 700 forint volt.
Az átlagkeresetek a versenyszférában 3,3 százalékkal nőttek. A költségvetés területén a közfoglalkoztatás súlyváltozásának hatását kiszűrve, átlagosan 4,6 százalékos volt a bruttó keresetek emelkedése. A nonprofit szektorban az alkalmazásban állók bruttó keresete 3,9 százalékkal, 206 600 forintra emelkedett.
Pénzügy: bruttó 485 ezer forint
A bruttó bérek a pénzügyi, biztosítási tevékenység gazdasági ágban voltak a legmagasabbak (485 100 forint), ezt az infor-máció és kommunikáció (432 600 forint), valamint az energiaipar követte (393 500 forint). A legkevesebbet a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás (145 600 forint), a humán-egészségügyi, szociális ellátás (153 500 forint), illetve a mezőgazdaság, erdőgazdálkodás, halászat (163 200 forint) ágakban dolgozók kerestek.
150 ezerhez közelít a nettó átlagbér
Nemzetgazdasági szinten az átlagos - családi kedvezmény nélkül számított - nettó kereset 149 400 (ezen belül a fizikai foglalkozásúaké 103 400, a szellemi foglalkozásúaké 197 900) forint volt, 4,8 százalékkal magasabb az előző évinél. A versenyszférában a nettó keresetek 4,9, a közszférában 4,7, a nonprofit szer-vezeteknél 4,9 százalékkal nőttek 2012 azonos időszakához képest.
2013. augusztus 22.
- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?