Már 40 éves korig igényelhető diákhitel

Több ügyfélbarát módosítás is hatályba lépett a diákhitelekkel kapcsolatban februártól; a Diákhitel Központ MTI-hez eljuttatott hétfői közleménye szerint változás egyebek között, hogy már 40 éves korig lehet kérni és folyósítani a diákhiteleket, akár 11 tanulmányi félévre.



Változás az is, hogy a törlesztőrészleteket az adott hónap 5. napja helyett, adott hónap 12. napjáig kell teljesíteni, valamint a célzott kamattámogatás jogosultsági köre is kibővült.
Alapvető változás a jogosultak körének és a jogosultsági időnek a kiterjesztése: az eddigi 35. életév helyett 40 éves korig lehet kérni és folyósítani a diákhiteleket, 10 félév helyett most már akár 11 félévre. Amennyiben a képzési idő meghaladja a 11 félévet, továbbra is maximum 14 tanulmányi félévre igényelhető a diákhitel - hívták fel a figyelmet.


Kiterjesztik a kamattámogatást


A gyermeket vállalók számára könnyítést jelent, hogy a csed/tgyes, gyes, gyed alatt lévő diákhiteles kismamák, kispapák a jövőben abban akkor is jogosultak lesznek célzott kamattámogatást kérni, ha teljes munkaidőben kereső tevékenységet folytatnak. Ez vonatkozik a már engedélyezett célzott kamattámogatásokra is.


Csak egyévi nemfizetés után mondható fel a szerződés


A törlesztőknek további biztonságot nyújthat a már tavaly november végén hatályba lépett kormányrendelet-módosítás, mely szerint az eddigi 24 hónap helyett már 36 naptári hónapra kérhető - továbbra is indoklás nélkül - a törlesztőrészlet mérséklése, valamint az eddigi hat havi hátralék helyett a jövőben egy évi elmaradás után mondhatja csak fel az MFB-csoporthoz tartozó Diákhitel Központ Zrt. az ügyféllel kötött hitelszerződést. (MTI)


2015. február 3.

  • 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Milyen távmunka lehetőségeket kínálnak az online kaszinók?

Az online kaszinóipar évek óta folyamatosan növekszik, és a távmunka-lehetőségek elterjedésével az online kaszinóvállalkozások számára most... Teljes cikk

Hogyan írj tökéletes önéletrajzot?

A munkakeresésben a tökéletes önéletrajz elkészítése alapvető lépés mindazok számára, akik új munkalehetőséget keresnek, vagy akik... Teljes cikk

December 31-ig működik a Monster.hu állásportál

Budapest, 2018. szeptember 3. - A Monster Magyarország Kft. tulajdonosa, a finnországi  székhelyű Alma Career Oy üzleti és stratégiai okokból a magyar... Teljes cikk