Mekkora lesz az idei béremelés?
Ugyan a legtöbb cégnél még folynak a bértárgyalások, az már most látszik, hogy a gyerekkedvezmény miatt lavírozásra kényszerülnek a munkaadók a fizetések megállapításánál. A személyi jövedelemadó-változások legfőbb hozadéka, hogy minden korábbinál differenciáltabban változnak a fizetések, hiszen kompenzálni kell azokat, akik idén nettóban kevesebb pénzt vinnének haza, mint tavaly - írja a Népszabadság.
A cikk ismerteti, hogy a cégvezetések és az emberierőforrás-szakértők idén még körültekintőbbek a béremeléseket illetően, mint bármikor korábban. Ez alapvetően azt jelenti, hogy lehetőségeikhez mérten igyekeznek kompenzálni a munkavállalóikat a személyijövedelemadó-hatások miatt, ami adott esetben magasabb béremelést jelent. A cafeteriarendszer szabályozásának változása a megkérdezett cégek 65 százalékát arra késztette, hogy átgondolja eddigi politikáját, ám négyötödük továbbra is ki szeretné használni a lehetőségeket.
2011. január 13.
- 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.
Részletek
Jegyek
Az online kaszinóipar évek óta folyamatosan növekszik, és a távmunka-lehetőségek elterjedésével az online kaszinóvállalkozások számára most... Teljes cikk
A munkakeresésben a tökéletes önéletrajz elkészítése alapvető lépés mindazok számára, akik új munkalehetőséget keresnek, vagy akik... Teljes cikk
Budapest, 2018. szeptember 3. - A Monster Magyarország Kft. tulajdonosa, a finnországi székhelyű Alma Career Oy üzleti és stratégiai okokból a magyar... Teljes cikk
- Fordulat a magyar munkaerőpiacon: lezárult a „Budapest-centrikus” korszak 1 hete
- Ekkora béremelést kap idén a spanyol király 1 hete
- 300 ezer új munkahely, adómentes bérek – mutatjuk, milyen munkavállalói ígéretek hangoztak el hétvégén 1 hete
- Határidők, adatok, szankciók – a cégek legnagyobb félelmei a bértranszparenciában 2 hete
- A munkahelyi hiányzás ára: így lehet lemaradni az előléptetésről és a magasabb fizetésről 2 hete
- Nulla százalékos béremelést ajánlott dolgozóinak az Audi Hungaria 3 hete
- Elszámolhatták a pedagógusbéreket, a PDSZ szerint több pénz járna a tanároknak 3 hete
- Létrejött a bérmegállapodás a Magyar Postánál - Ennyivel nőnek a bérek 3 hete
- Ekkora béremelést terveznek 2026-ra a magyar munkaadók 1 hónapja
- Béremelés az Auchannál - Így nőnek a fizetések a vállalatnál 1 hónapja
- Béremelést kapnak a Tesco dolgozói 1 hónapja

Egy életmentő szakma egy napja: Vészhelyzet Pittsburghben