kapubanner for mobile

Minden hatodik cég bővítést tervez

Egyre optimistábbak a magyarországi munkaadók, a Manpower legfrissebb felmérése szerint az idei harmadik negyedévben a munkáltatók 16 százaléka tervez létszámbővítést, miután az első negyedévre 11 százalékuk, a második negyedévre pedig 15 százalékuk kalkulált felvétellel.


A munkaerő-piaci szolgáltató cég kedden sajtótájékoztatón bemutatott felmérése szerint a munkáltatók 6 százaléka számol elbocsátásokkal, 74 százalékuk pedig nem tervez változtatást a dolgozók létszámában a harmadik negyedévben. A Manpower felmérése reprezentatív minta alapján, 750 magyarországi munkaadó megkérdezésével készült. A válaszadóktól azt kérdezték, hogyan látják vállalatuknál a létszám alakulását a következő három hónapban - 2014. szeptemberéig - a mostani negyedévhez képest.


Az építőiparban várható kiugró felvétel


A felmérésből kiderült, hogy a kilenc vizsgált szektorból hét tervez létszámbővítést július és szeptember között: a legnagyobb bővülés az építőiparban várható,a szektor munkaerő-piaci mutatója plusz 19 százalék. Növekedést várnak a gyártási szektorban és a vendéglátóiparban is, mindkét ágazat mutatója plusz 18 százalék. Biztató a helyzet a munkakeresők számára a pénzügyi és üzleti szolgáltatások területén, valamint a nagy-és kiskereskedelemben, ahol a mutató plusz 8 és plusz 7 százalék. Ugyanakkor nem várható változás a mezőgazdaságban és a köz- és szociális szférában sem - olvasható a kimutatásban.


Élbolyban a vendéglátóipar is


Éves összehasonlításban kilencből hét szektor munkaadói terveznek bővítést, amelyek közül az építőiparból kiemelkedően magas, 31 százalékpontos növekedést jelentettek, de a vendéglátóiparban is 20 százalékpontos az erősödés.


Nyugat-Európában pesszimizmus


A felmérés nem csak Magyarországon készült el, világszerte 42 országban tették fel a kérdést mintegy 65 000 munkáltatónak. Az eredményekből kiderült, hogy Európában csak Bulgária előzi meg Magyarországot plusz 14 százalékos munkaerő-piaci mutatóval, több nyugat-európai ország pedig negatív értékeket mutatott: sereghajtó Olaszország mínusz 8 százalékos mutatóval, Franciaországban, Hollandiában és Belgiumban is negatív az előrejelzés a következő negyedévre. (MTI)


2014. június 11.

  • 2026.10.06Műegyetemi Állásbörze A Műegyetemi Állásbörze Budapest legnagyobb és legrangosabb álláskereső rendezvénye. 1995 óta képez hidat a munkaadók és potenciális munkavállalóik között.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.07Jobverse Állásbörze A JOBVERSE a hazai munkaerőpiac egyik meghatározó platformjává nőtte ki magát Légy részese annak az élménynek, ami új szintre emeli a toborzást!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek