Mit kellene tenni a munkahelyteremtésért?
A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) szerint minél előbb foglalkoztatásközpontú stratégiára kell váltani az egyre mélyülő munkanélküliségi válság kezelésében, mivel eddig több mint 26 millió európai vesztette el állását. Magyarország pozitív felsorolásban szerepel - írja a napi.hu hírportál.
Az ILO az Európai Unió munkaerőpiacáról szóló helyzetjelentésében arra hívja fel a figyelmet, hogy a megszorító intézkedések nem adtak választ a válság alapvető okaira, és nem csökkentették a munkanélküliséget. Sőt, a nemzetközi szervezet szerint a foglalkoztatási helyzet tovább romlott a fiskális konszolidációt szorgalamazó intézkedések bevezetését követően. Csak az elmúlt hat hónapban az EU-ban egymillió ember vesztette el a munkáját.
27-ből 5 országban nőtt a foglalkoztatás
Csak öt uniós tagállam volt (Ausztria, Németország, Magyarország, Luxemburg és Málta), ahol az ILO szerint a válság előtti szinten volt a foglalkoztatási ráta, de például Cipruson, Görögországban, Portugáliában és Spanyolországban több mint 3 százalékponttal esett a foglalkoztatási rára az elmúlt két évben. (A magyarországi képet árnyalja, hogy a foglalkoztatási rátát egyrészt a külföldön munkát vállaló honfitársaink, másrészt a közfoglalkoztatás is javítja - jegyzi meg a napi.hu szerkesztője.)
Mit kellene tenni?
A szervezet szerint először olyan intézkedésekre van szükség, amelyek a válság hátterében rejlő, főleg a pénzügyi szektorban jelentkező strukturális kérdéseket kezelik, mert ezek annak ellenére megoldatlanok, hogy a válság epicentrumában álltak. Ezek a strukturális problémák az okai annak, hogy a kis- és középvállalatok nem jutnak hozzá kellő mértékben a termelés és a munkahelyteremtés alapvető feltételét jelentő bankhitelekhez.
Másodszor, szembe kell szállni a bérek és a foglalkoztatás csökkentésére irányuló nyomásgyakorlással, ami negatívan befolyásolja a termelő jellegű beruházásokat és az Európai Unión belüli kereskedelmet.
Harmadszor, szükség van olyan rendkívüli intézkedésekre, mint az ifjúsági foglalkoztatási garanciarendszerek (Ilyen intézkedést jelentett be nemrég az Európai Bizottság is, amelynek megvalósításában most a tagállamoknak kellene lépniük.)
A teljes cikk itt olvasható.
2013. április 9.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Az online kaszinóipar évek óta folyamatosan növekszik, és a távmunka-lehetőségek elterjedésével az online kaszinóvállalkozások számára most... Teljes cikk
A munkakeresésben a tökéletes önéletrajz elkészítése alapvető lépés mindazok számára, akik új munkalehetőséget keresnek, vagy akik... Teljes cikk
Budapest, 2018. szeptember 3. - A Monster Magyarország Kft. tulajdonosa, a finnországi székhelyű Alma Career Oy üzleti és stratégiai okokból a magyar... Teljes cikk
- Ennyi magyar kap havi 2 millió forintnál több nyugdíjat 2 hete
- Évente egy kabát, de közben beázik a ház – mi történik a magyar nyugdíjakkal? 3 hete
- Kiknek jár a nyugdíj előtti álláskeresési segély és mekkora az összege? 1 hónapja
- A szakértő szerint elkerülhetetlen a nyugdíjrendszer reformja 1 hónapja
- Mi az a valorizációs szorzó, ami kulcs a nyugdíjszámításnál? 1 hónapja
- „Az egészséges nagymama, nagypapa olyan, mint a lottóötös” – növelhetik-e az egészségügyi kiadások a GDP-t? 1 hónapja
- Mennyivel kap kevesebbet a magyar az osztrák nyugdíjasnál? Így értéktelenedett el a nyugdíj Magyarországon 1 hónapja
- Hogyan lehetne visszahozni a korkedvezményes nyugdíjakat? 1 hónapja
- Ekkora reálhozamot értek el az önkéntes nyugdíjpénztárak 2 hónapja
- Egy sornyi szakszervezet kéri a korkedvezményes nyugdíj visszaállítását 2 hónapja
- Egyre inkább nő a szakadék a bérek és a nyugdíjak között Magyarországon 2 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?