kapubanner for mobile

Nettó 32 ezer forint jutalom minden vasúti dolgozónak

A vasúti munkavállalók pénzügyi ösztönzésére a költségvetésben elkülönített forrásból összesen mintegy 30 ezer dolgozó jut átlagosan nettó 32 ezer forinthoz legkésőbb december első felében. A kormány kifizetések megindításáról szóló október végi döntésével pontosította az érintett személyi kört. Így a vállalati átszervezések vagy vonalátadások miatt a MÁV-csoport más vállalataihoz vagy a GYSEV-hez került vasutasok is megkapják a munkájukkal kiérdemelt összegeket.

Orbán Viktor miniszterelnök és Gaskó István, a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete elnöke 2011 novemberében állapodott meg arról, hogy három év alatt összesen 5 milliárd forintot fizetnek ki a vasúti dolgozók számára. Az érintett munkavállalók az első egymilliárd forintot már tavalyelőtt megkapták. A Kormány a tavalyi évre eső kétmilliárd forint fedezetét költségvetési átcsoportosítással biztosította. A fennmaradó kétmilliárd forint már a 2013. évi költségvetési törvényben is szerepelt. Az idei kifizetések a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. és a vasúttársaságok között megkötendő megállapodások alapján, egy hónapon belül megindulhatnak.


Vezetők nem kapnak belőle


A Kormány a vasutasok példás helytállását és a legnagyobb foglalkoztatók közé tartozó vasúti ágazat kiemelt fontosságát ismeri el a pénzügyi ösztönzéssel. A forrásból a kormányhatározat szerint a cégek prémiumrendszereinek hatálya alá tartozók - köztük a vezetők - nem részesülnek - áll a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közleményében.


2013. november 5.

  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek