Papírhulladékból készítenek tüzelőanyagot megváltozott munkaképességűek
Megváltozott munkaképességű dolgozók segítségével készítenek tüzelőanyagot papírhulladékból az ERFO Nonprofit Kft. pécsi telephelyén egy új fejlesztésnek köszönhetően.
A napokban helyezték üzembe a budapesti székhelyű ERFO Nonoprofit Kft. pécsi telephelyén azt a brikettáló gépet, amellyel a vállalatnál, valamint a városi környezetben keletkező papírhulladékot jó minőségű, környezetbarát tüzelőanyaggá lehet alakítani.
Szabó Ferenc, az ERFO régióvezetője elmondta, a 25 millió forintos uniós forrásból megvalósuló beruházás megváltozott munkaképességű dolgozóknak teremt új munkahelyeket, és hozzájárul, hogy segítségével átképzések valósulhassanak meg a vállalatnál.
A szerdai eseményen jelen volt Bernáth Ildikó, a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatását elősegítő projekteket támogató Szakmapolitikai Koordinációs Testület elnöke is. Beszámolt arról, hogy az ERFO Nonprofit Kft. is részese annak az uniós projektnek, amellyel háromezer megváltozott munkaképességű alkalmazott képzését kezdhette meg tavaly májusban három, állami tulajdonban lévő, úgynevezett védett foglalkoztató, a Kézmű, a Főkefe és az Erfo Nonprofit Kft.
Közel 5 milliárdos program
Hozzátette: az Új Széchenyi Terv keretében 2014 májusáig tartó, 4,9 milliárd forint összköltségű program a három cég vidéki telephelyeit érinti. Az ERFO telephelyein a közel 1700 dolgozóból 900 vesz részt a támogatott alapvető kompetenciaképzéseken és szakmai képzéseken, átképzéseken.
Hangsúlyozta: a dolgozók számára ingyenes képzések célja, hogy lehetővé tegyék a nyílt munkaerő-piaci alkalmazást, valamint a megmaradt egészségi állapot felmérését és az ezzel kapcsolatos fejlesztést. A budapesti székhelyű, teljes egészében állami tulajdonú, 26 telephelyen közel 1700 embernek munkát biztosító ERFO Nonprofit Kft. 2012-ben 1,3 milliárd forint nettó árbevétel mellett 341 millió forint veszteséggel zárt a nyilvános cégadatok szerint; 2011-ben 1,46 milliárd forint árbevétel mellett 250 millió forint volt a vesztesége.
A társaság a Pécsen és a megyeszékhely környékén két papíripari üzemében egészségügyi papírtermékeket, öt varrodában ruházati termékeket, műanyagipari üzemében szemeteszsákokat, tasakokat, takarófóliákat gyárt, vegyes üzemeiben pedig csomagolóipari tevékenységet folytat 886, több mint 90 százalékban megváltozott munkaképességű dolgozójával. (MTI)
2014. január 10.
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?