Reálbér: 2,1 százalék mínusz
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatA bruttó átlagkeresetek 2009 első nyolc hónapjában 1,3 százalékkal, a nettó átlagkeresetek 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit. A reálkereset - 3,8 százalékos infláció mellett -2,1 százalékkal csökkent az előző évihez képest. A versenyszférában 0,3 százalékkal emelkedett; a költségvetési szférában- - döntően a 13. havi juttatás kifizetési szabályainak változása miatt - 7,9 százalékkal csökkent a reálbér - áll a Központi Statisztikai Hivatal tájékoztatójában.
Energiaipar: átlag feletti béremelkedés
A teljes munkaidőben alkalmazásban állók átlagos bruttó keresete 197 100 forint volt, ezen belül a vállalkozásoknál dolgozóké 196 600 forintot, a költségvetési szervezeteknél alkalmazásban állóké 201 100 forintot ért el. Nemzetgazdasági szinten a bruttó keresetek 1,3 százalékkal haladták meg az előző év január-augusztusit. Ezen belül a versenyszférában 4,8 százalékkal növekedtek az átlagkeresetek, a költségvetés területén pedig a 13. havi illetmény kifizetési szabályainak változása miatt 6,8 százalékkal maradtak el az előző évitől. Jelentősebben felülmúlták az előző év azonos időszakit az energiaipar (7,4%), az építőipar (5,7%), az ingatlanügyletek (5,6%), valamint a szállítás, raktározás (5,4%) január-augusztusi keresetei.
Kevesebb jutalmat osztottak
A rendszeres (prémium, jutalom, egyhavi különjuttatás nélküli) kereset az év első nyolc hónapjában átlagosan 3,9 százalékkal haladta meg az előző év január-augusztusit, a versenyszférában dolgozók alapbére 5,3 százalékkal, míg a költségvetési szféra alkalmazottainak alapilletménye átlagosan 0,4 százalékkal lett magasabb. A versenyszféra keresetnövekedésében szerepet játszott, hogy - a fizikaiakat jellemzőnél kisebb létszámleépítés eredményeként - a magasabb keresettel rendelkező szellemi foglalkozású munkavállalók aránya megnőtt az összes létszámon belül.
122 ezer forint a nettó bér
Nemzetgazdasági szinten az átlagos nettó kereset 122 000 Ft-nak felelt meg; (ezen belül a fizikai foglalkozásúaké 90 100 Ft, a szellemi foglalkozásúaké 154 900 Ft). A nettó kereset így átlagosan 1,6%-kal volt magasabb az előző évinél; ezen belül a versenyszférában 4,1%-os növekedés, a költségvetési szervezeteknél pedig 4,4%-os csökkenés jelentkezett. 2009. júliustól a havi nettó átlagkeresetek előző év azonos hónapjához képest mért emelkedése az adójogszabályok változása miatt rendre meghaladja a havi bruttó átlagkereset növekedését.
A 209 800 forintos nemzetgazdasági szintű átlagos havi munkajövedelem 1,9 százalékkal haladta meg az előző év január-augusztusit. A munkajövedelmen belül az egyéb munkajövedelem aránya átlagosan 6,1 százalékot tett ki.
2009. október 20.
- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?