Rekord alacsony a német munkanélküliség

Németországban történelmi mélypontra süllyedt a munkanélküliség 2011-ben az országos munkaügyi ügynökség (BA) kedden megjelent adatai szerint, az év egészét tekintve átlagosan 2,976 millió volt a munkanélküliek száma, ami a legalacsonyabb érték Németország újraegyesítése óta – írja az MTI.

A 2008 őszén kiteljesedett világméretű gazdasági válság munkaerő-piaci hatásai korábban is viszonylag mérsékeltek voltak. Eleinte nőtt ugyan a munkanélküliség, de meg sem közelítette a 2005-ben mért 12,6 százalékos történelmi csúcsot, és az Európai Unió (EU) legnagyobb országa sikerrel kapcsolódott rá a nagy feltörekvő gazdaságok növekedésére, így az EU átlagához képest gyorsabban jutott túl a válságon.


Az exportra alapozott gazdaságot 2011-ben már a belső fogyasztás növekedése is segítette, a munkanélküliség így mélypontra süllyedt, a foglalkoztatottság pedig történelmi csúcsra emelkedett. Az év egészében átlagosan 41,04 millióan álltak munkaviszonyban, vagyis óvódástól nyugdíjasig a teljes lakosságot tekintve minden második ember dolgozott Németországban. A BA nyilvántartásában decemberben 467 ezer állásajánlat volt, ami 78 ezres növekedés az egy évvel korábbihoz képest, a munkaerő-piaci helyzet így várhatóan 2012 elején is tovább javul.


2012. január 3.

  • 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Milyen távmunka lehetőségeket kínálnak az online kaszinók?

Az online kaszinóipar évek óta folyamatosan növekszik, és a távmunka-lehetőségek elterjedésével az online kaszinóvállalkozások számára most... Teljes cikk

Hogyan írj tökéletes önéletrajzot?

A munkakeresésben a tökéletes önéletrajz elkészítése alapvető lépés mindazok számára, akik új munkalehetőséget keresnek, vagy akik... Teljes cikk

December 31-ig működik a Monster.hu állásportál

Budapest, 2018. szeptember 3. - A Monster Magyarország Kft. tulajdonosa, a finnországi  székhelyű Alma Career Oy üzleti és stratégiai okokból a magyar... Teljes cikk