kapubanner for mobile

Sok-e a félmilliós fizetés a terrorelhárítóknak?

Egyáltalán nem számít magasnak a Terrorelhárítási Központ (TEK) munkatársainak fizetése; a munka veszélyes, az elvárások nagyok – mondták az MTI által csütörtökön megszólaltatott szakértők. A TEK munkatársainak fizetéséről egy képviselői kérdésre adott írásos miniszteri válaszból értesült a sajtó szerdán.

Jasenszki Nándor véleménye szerint a terrorelhárítók fizetése feletti vita nem más, mint az "állománycsoportok egymás elleni hangolása", ami csak hangulatkeltésre alkalmas. Ennek az a veszélye, hogy a különböző területeken dolgozó kollégákat egymás ellen hangolja – tette hozzá.


Tarjányi Péter biztonságpolitikai szakértő az MTI-nek azt mondta, hogy ennyi pénzt sajnálni azoktól, akik tényleg nagyon komoly fizikai és szellemi igénybevételnek vannak kitéve és vásárra viszik a bőrüket, nagyon sajnálatos dolog. A szakértő úgy vélte, hogy ez a bér semmiképpen nem számít soknak, például külföldön a hasonló munkakörben foglalkoztatott emberek nettó 2-3000 eurónál is többet visznek haza.


2012. március 22.

  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek