Sokba kerülnek a fiatal munkanélküliek
Megközelíti az uniós átlagot a magyar és a lengyel munkanélküli fiatalok száma, eltartási költségük viszont mindkét országban meghaladja az átlagot - derül ki az élet- és a munkakörülmények javítását vizsgáló alapítvány, az Eurofound decemberi jelentéséből.
A jelentés szerint a NEET-esek csoportja nem homogén. A munkavégzésre tartósan alkalmatlan személyek, például a tartósan betegek és a fogyatékosok, illetve a családtagjukat ápolók mellett azok is ide tartoznak, akik nem kívánnak dolgozni. Az elemzők hangsúlyozzák, hogy elsősorban az otthon befolyásolja a csoporthoz tartozást, így például a hátrányos helyzetű családokból származóknak nagyobb esélyük van arra, hogy NEET-esek lesznek.
A semmittevés mentális károkat okoz
Az Eurofound kimutatta, hogy a különböző hátterű alcsoportoknak közös vonásuk a magas eltartási költségük, amely a felmérésben részt vevő 21 országban a GDP 1,1 százalékára rúgott. (Dánia, Franciaország, Finnország, Görögország, Málta és Svédország nem vett részt a felmérésben.) Az uniós átlagnál többet költ a NEET-esekre Lengyelország (a GDP 1,5 százaléka), valamint Magyarország (a GDP 1,6 százaléka).
Az adatokat kommentáló lengyel pszichológusok a "semmittevés" negatív pszichikai kihatására hívták fel a figyelmet, mely egyebek közt depressziót, illetve más, tartós mentális problémákat is okozhat a fiataloknál. Fontos, hogy akár alkalmi vagy önkéntes munkát vállaljanak, mert a kutatások szerint minden elfoglaltság óvja az elmét – mondta a lapnak Sylwiusz Retowski munkapszichológus. (MTI)
2012. január 16.
- 2026.11.19Dr. Berke Gyula - Nehéz munkavállalói helyzetek - figyelmeztetéstől a munkaviszony megszüntetéséig Hogyan kezelhetők jogszerűen a nehéz munkavállalói helyzetek, a teljesítményproblémáktól a kötelezettségszegésig? Előadásunk bemutatja a figyelmeztetés, a felmondás és a munkaviszony megszüntetésének legfontosabb szabályait, valamint a megfelelő dokumentáció szerepét.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.24A megtartás kulcsa 2026 – Vezetői konferencia Mitől lesz egy munkahely valóban megtartó? 6700 fős országos kutatás, vezetői kerekasztalok és jó gyakorlatok. Hallgasd meg azokat a vezetőket, akik a megtartást a gyakorlatban is sikeresen megvalósítják!
Részletek
Jegyek
- 2026.12.03Dr. Sipka Péter - Mesterséges intelligencia a munkavégzésben - lehetőségek, korlátok és felelősség Hogyan használható biztonságosan és jogszerűen a mesterséges intelligencia a munkahelyen, különösen a HR-területen? Előadásunk bemutatja az AI-használat jogi és adatvédelmi korlátait, a felelősségi kérdéseket és a belső szabályozás legfontosabb szempontjait.
Részletek
Jegyek
- 2026.12.09Dr. Kollár Gergő - Munkáltatói ellenőrzés és adatvédelem - e-mail, kamera, home office Meddig terjedhet a munkáltatói ellenőrzés, és hogyan védhető a munkavállalók magánszférája? Előadásunkon bemutatjuk az ellenőrzés legfontosabb jogi és adatvédelmi szabályait, gyakorlati példákkal.
Részletek
Jegyek

Conflict Night: rémálom HR-helyzetek a színpadon