kapubanner for mobile

Stagnál a foglalkoztatottság

32 ezer fővel többen dolgoztak 2011 első kilenc hónapjában a vállalkozási szektorban, mint egy évvel korábban. Igaz, a közszférában pedig 38 ezerrel kevesebben. Az időszak alatt a bruttó átlagkeresetek 4,4, a családi kedvezmény figyelembevétele nélkül számított nettó átlagkeresetek 5,7%-kal haladták meg az előző évit.

images

images

210 ezer forint a bruttó


A teljes munkaidőben alkalmazásban állók átlagos bruttó keresete 210 100 forint, ezen belül a vállalkozásoknál dolgozóké 214 500, a költségvetési szervezeteknél alkalmazásban állóké 201 500 forint volt. Nemzetgazdasági szinten a bruttó keresetek 4,4%-kal haladták meg az előző év azonos időszakit. Az átlagkeresetek a versenyszférában 4,9, a költségvetés területén 2,3%-kal nőttek. A legjobban fizető gazdasági ág továbbra is a pénzügyi, biztosítási tevékenység volt (458 000 forint), ezt az információ és kommunikáció (392 500 forint), valamint az energiaipar (villamosenergia-, gáz-, gőz¬ellátás) követte (366 500 forint). A legkevesebbet a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás (124 600 forint), illetve az adminisztratív és szolgáltatást támogató tevékenység (147 900 forint) ágakban dolgozók kerestek.


140 ezer körüli a nettó átlagbér


Nemzetgazdasági szinten az átlagos – családi kedvezmény nélkül számított – nettó kereset 139 400 (ezen belül a fizikai foglalkozásúaké 99 200, a szellemi foglalkozásúaké 180 700) forint volt, 5,7%-kal magasabb az előző évinél.


2011. november 18.

  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek