Tanárok, óvónők: kiből kell több, kiből kevesebb?
Összesítve nem álláshelycsökkenés és iskolabezárás, hanem jelentős foglalkoztatási és intézményi szerkezetátalakítás lesz a közoktatásban – így foglalható össze az a 40 oldalas gazdasági háttéranyag, amely a köznevelési törvényhez készült, és amelyről az fn24.hu számolt be.
Tornatanárból négyezer új álláshely lesz a mindennapos testnevelés bevezetése miatt, emellett a hároméves kortól kötelező óvodáztatáshoz 4800 új óvópedagógusra is szükség lesz. Az átalakítások hatása miatt így az egyenleg plusz 11 ezer állás nyílhat a következő négy évben, de rontja az összképet, hogy a gyereklétszám csökkenése miatt ennél négyezerrel kevesebb tanár kell majd – írja a Világgazdaság.
2011. november 10.
- 2026.01.28Vezetés- és szervezetfejlesztés szakmai konferencia Bokor Attila Aranykalitkában című kutatásának harmadik fejezetéhez érkeztünk, amely ötven vezetői életúton keresztül három évtized szervezeti és vezetői tapasztalatát mutatja be. Az OD Partner is mérföldkőhöz érkezett: 30 évesek lettünk. Kinyitjuk szakmai műhelyünket és megosztjuk, hogyan gondolkodunk vezetésről, szervezetről, és aktuálisan milyen témákban mélyedünk el.
Részletek
Jegyek
- 2026.01.29Bértranszparencia irányelv és diszkrimináció-tilalom Szakmai képzés a bértranszparenciáról és a diszkriminációról HR szakembereknek és vezetőknek. Készüljön fel munkajogászainkkal az EU új bérátláthatósági szabályaira!
Részletek
Jegyek
- 2026.02.11HR 2026 – kevesebb mozgástér, nagyobb elvárások? - Mit léphet a HR, ha mégis üzleti hatást akar elérni? Egy intenzív, interaktív délelőtt HR- és vállalati vezetőknek, ahol nagymintás regionális kutatások eredményeit mutatjuk meg: hol tart a magyar HR, és milyen 3–5 prioritással lehet 2026-ban is mérhető üzleti hatást elérni. Kerekasztal és kiscsoportos munka várja a HR-vezetőket a HR öt kritikus területén, felkészülve 2026 legtöbbet hozó HR-fejlesztéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál.
Részletek
Jegyek
Az online kaszinóipar évek óta folyamatosan növekszik, és a távmunka-lehetőségek elterjedésével az online kaszinóvállalkozások számára most... Teljes cikk
A munkakeresésben a tökéletes önéletrajz elkészítése alapvető lépés mindazok számára, akik új munkalehetőséget keresnek, vagy akik... Teljes cikk
Budapest, 2018. szeptember 3. - A Monster Magyarország Kft. tulajdonosa, a finnországi székhelyű Alma Career Oy üzleti és stratégiai okokból a magyar... Teljes cikk
- Döntött a bíróság: Jogilag mindegy, hogy a tanár tiltakozik vagy részegen otthon marad – kirúgható 8 hónapja
- Minden második tanár 50 éves vagy idősebb 10 hónapja
- Pedagógus bértábla 2025 1 éve
- Rétvári Bence: juttatást kapnak a tankerületi iskolában dolgozó tanárok év végén 1 éve
- Fontos előrelépés a tanárképzés szakmai gyakorlatának segítésében 1 éve
- Keresik a reáltárgyak legjobb oktatóit - 2,5 millió forint a jutalom 1 éve
- "Középiskolában mindenből 2-es vagy? Sebaj! Lehet belőled tanító!" 1 éve
- Vádat emeltek a tanár ellen, aki ki akart kezdeni egy diákjával 1 éve
- Varga Mihály: 184 milliárd forint uniós forrás érkezett a tanárok és óvónők fizetésemeléséhez 2 éve
- "Hősök adója", avagy miért lehet jobban kihasználni a segítő szakmák munkavállalóit? 2 éve
- Női oktató kapta idén a Gács-András díjat 2 éve
A tudás törvényei: a megértés kulcsa