Vádat emeltek a tanár ellen, aki ki akart kezdeni egy diákjával
A tanárnak kiskorú veszélyeztetése miatt is kell felelnie.
Vádat emeltek egy tanár ellen, aki tavaly kikezdett az egyik diákjával és kitartóan próbálta őt rávenni arra, hogy szexuális kapcsolatot létesítsen vele - tájékoztatta a Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője csütörtökön az MTI-t. Saághy Flóra közölte, a Szentesi Járási Ügyészség kiskorú veszélyeztetésének bűntettével vádolja a tanári feladataiból eredő kötelességeit súlyosan megszegő vádlottat.
Az egyik vármegyei iskolában tanárként dolgozó férfi a vádirat szerint 2023 januárjában - azzal az ürüggyel, hogy egy iskolai videót akar telefonon megmutatni neki - rávette a kiskorú diáklányt arra, hogy üljön be az autójába. Ekkor megfogta a combját és a nyakát csókolgatta, de a sértett ellökte magától és visszautasította a közeledését. Ezután, tavasszal, többször is úgy intézte, hogy a tanórák ürügyén kettesben maradhasson a tanulóval. Ilyenkor közölte vele, nagyon vágyik arra, hogy intim kapcsolatba kerülhessenek, de a sértett újra és újra visszautasította. A vádlott bűnösségéről a Szentesi Járásbíróság fog dönteni - tudatta az ügyész.
MTI
- 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a Hard HR A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Pályázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Halásztelek fideszes polgármesterét, Nagy Barnabást őrizetbe vették, miután a gyanú szerint közreműködött egy hozzátartozója fiktív... Teljes cikk
Meghalt egy férfi a mohácsi híd építkezésén kedden délelőtt – számolt be róla az ATV Híradó. Teljes cikk
Tévedésből közel 20 ezer dollárnyi fizetést utalt egy amerikai cég az egyik alkalmazottjának, aki azonban nem adta vissza a pénzt. A nő ellen végül... Teljes cikk
- Munkahelyi szexuális zaklatás: mit tehet a HR és a vezetés? 2 hónapja
- Megverte munkáltatóját egy férfi, mert italozása miatt nem kapott bért 2 hónapja
- Felfüggesztett börtönt kaptak az álfogászok, akik egymás után húzták ki a betegek fogait 3 hónapja
- Közel 10 milliárdos botrány: letartóztatták egy gabonás cég vezérigazgatóját 3 hónapja
- Négymillió forinttal szívódott fel az önjelölt ács 3 hónapja
- Felmérés: a dolgozók harmada csak anonim módon jelentené, ha zaklatnák 3 hónapja
- A rendőrségről lopott a vagyonőr 3 hónapja
- Zsebbe fizetett a dolgozóinak a cégvezető, 750 milliós kárt okozott 5 hónapja
- Több mint 250 dolgozóját mérgezte meg a HR-igazgató, aki a mai napig HR-esként dolgozik és nem vonták felelősségre 5 hónapja
- Lesújtó számok: ennyi magyar nő küzd szexuális problémákkal és társadalmi nyomással 5 hónapja
- Több jel is arra mutat, hogy egyre több a munkahelyi zaklatás 6 hónapja

Amikor a HR ég ki: miért hagyják el a szakemberek a pályát?