kapubanner for mobile

Több száz fős elbocsátás a cseh légitársaságnál

Hetvenhét pilóta és több mint 200 légi kísérő, illetve adminisztratív alkalmazott elbocsátását jelentette be a cseh légitársaság (CSA), ami az összes alkalmazott egyharmada.


Az elbocsátásokat a CSA kedden közölte a munkaügyi hivatallal. Stanislav Fiala, a pilóták szakszervezetének elnöke a számokat szerdán újságíróknak megerősítette. A szakszervezetek csütörtökön kívánnak reagálni a CSA vezetésének lépésére.


Le kell adni hat gépet


Daniel Sabík, a CSA szóvivője szerint az elbocsátásokra azért van szükség, mert a légitársaság a 2014-2015-ös szezontól kezdve megválik hat darab Airbus A320 típusú repülőgépétől, amelyeket a jelenlegi helyzetben nem tud gazdaságosan üzemeltetni. A szóvivő azt állította, hogy csak ezzel a lépéssel tudja a CSA elérni, hogy megfelelő üzemi nyeresége legyen. Ezeket a gépeket elsősorban az Oroszország és a volt Szovjetunió más utódállamaiba irányuló járatokon használták. Az ukrán válság következtében azonban nagyon visszaesett az utasok száma.


Megjegyezte: a CSA igyekszik segíteni az elbocsátott személyzetnek új munkahelyet találni. A pilóták többsége szerinte például a Korean Air és az Aeroflot légitársaságoknál találhat munkát. A cseh légitársaság a tavalyi évet 922 millió koronás veszteséggel zárta. A részvényesek közgyűlése a kialakult helyzetre reagálva szeptemberben átalakítási tervet hagyott jóvá.


2014. szeptember 24.

  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek