Twitteren keresnek munkatársat az olasz miniszterek
Twitter-üzenetben adott fel álláshirdetést a római kormány két minisztere, a twitterezők mégsem voltak elégedettek a modern technológia kínálta lehetőséggel.
Nem Barca volt az első, aki Twitteren adott fel olasz minisztériumi álláshirdetést. Kollégája, Francesco Profumo oktatási miniszter szintén így bővítette közeli munkatársainak csapatát.
40 év alatti diplomást keres
A Profumo neve alatt megjelent Twitter-üzenet a lényeget tartalmazta: negyven évnél fiatalabb diplomás jelentkezzen. A munkakör leírását a Twitteren használt angol rövidítések tartalmazták.
Azt még nem tudni, hányan jelentkeztek, és ki szerezte meg az állást, de az olasz sajtó értesülései szerint az álláshirdetéseket Twitteren olvasók nem reagáltak pozitívan. Kiderítették ugyanis, hogy az oktatási minisztériumban két junior és négy senior beosztású munkatárs felvételét tervezték évi bruttó 24 és 48 ezer euróért, a kohézióért illetékes minisztériumban pedig évi bruttó huszonhétezerért. "Ha az adót levonjuk belőle, nettó ezerháromszáz euró marad (390 ezer forint). Milyen az a harminc év feletti diplomás, akinek ilyen keveset akarnak fizetni a miniszter munkatársaként?" - kérdezték a twitterezők.
2012. február 6.
- 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.
Részletek
Jegyek
Az online kaszinóipar évek óta folyamatosan növekszik, és a távmunka-lehetőségek elterjedésével az online kaszinóvállalkozások számára most... Teljes cikk
A munkakeresésben a tökéletes önéletrajz elkészítése alapvető lépés mindazok számára, akik új munkalehetőséget keresnek, vagy akik... Teljes cikk
Budapest, 2018. szeptember 3. - A Monster Magyarország Kft. tulajdonosa, a finnországi székhelyű Alma Career Oy üzleti és stratégiai okokból a magyar... Teljes cikk
- A HR-washing - avagy a kicsírázott babzsákfotel 2 hete
- Így lehet a HR a digitalizáció és az AI nyertese 3 hete
- Eleged van mindenből? Fizikai munkások jelentkezését várják az Antarktiszon 3 hete
- Ha egy kulcsszemély lemarad, az egész cég lemarad 3 hete
- AI a HR-ben: miért nem bíznak a szakemberek a mesterséges intelligenciában? 4 hete
- Oroszul beszélő munkavállalókat toboroznak ebben a magyar városban 4 hete
- Mindenki a tudásról beszél, mégis a papír számít az állásinterjún – miért? 1 hónapja
- Négyszáz új dolgozót toboroz ez a cég Debrecenben 1 hónapja
- Amit jobb nem beleírni az önéletrajzba: egy hobbi, amitől megriadnak a munkáltatók 1 hónapja
- Megkezdte a toborzást Békéscsabára a Vulcan Shield Global 1 hónapja
- Mi lesz, ha az AI megszünteti a belépő szintű állásokat? 1 hónapja
Egy életmentő szakma egy napja: Vészhelyzet Pittsburghben