kapubanner for mobile

Mozgássérülteket segít a szekszárdi önkormányzat

Csökkent munkaképességű embereket foglalkoztató kft.-nek lett többségi tulajdonosa a szekszárdi közgyűlés keddi döntésével a tolnai megyeszékhely önkormányzata.

Kővári László, a közgyűlés gazdasági bizottságának elnöke az MTI-nek elmondta: a túlnyomórészt mozgássérülteknek munkát adó KT Dinamic Kft. kereste meg az önkormányzatot azzal, hogy egyre nehezebben tud munkát biztosítani alkalmazottainak. A cég dolgozói elektronikai hulladékok válogatása mellett önkormányzati feladatokat is végeznek, intézményeket takarítanak, küldeményeket kézbesítenek - tette hozzá.

A bizottsági elnök közölte, hogy a jövőben nonprofit kft.-ként működő cég tulajdonosa az önkormányzat mellett két magánszemély lesz. Mint mondta, a döntést hosszas vita előzte meg, néhány képviselő szerint ugyanis ezt a tevékenységet profitorientált cég is végezhetné. Kővári László ugyanakkor úgy vélte: most vált igazán fontossá a csökkent munkaképességűek foglalkoztatása, hiszen jelenleg nekik még kevesebb esélyük van az elhelyezkedésre, mint más munkavállalóknak.

Tóth Ferenc, a jelenleg 65 embernek munkát adó kft. ügyvezetője beszámolt arról, hogy az utóbbi időben a társaság megrendelései és az állami támogatások is folyamatosan csökkentek. A cég kiemelt akkreditációval rendelkezik a rehabilitációs foglalkoztatásban, így jogosult lenne költségkompenzációs támogatásra is, a megszorítások miatt azonban erre nem írtak ki pályázatot - tette hozzá.

A cégvezető úgy fogalmazott: ezt a tevékenységet nem lehet profitorientáltan végezni, azok a foglalkoztatók, akik ebből próbálnak meg piaci körülmények között talpon maradni, "kizsigerelik a dolgozókat".
  • 2026.10.06Műegyetemi Állásbörze A Műegyetemi Állásbörze Budapest legnagyobb és legrangosabb álláskereső rendezvénye. 1995 óta képez hidat a munkaadók és potenciális munkavállalóik között.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.07Jobverse Állásbörze A JOBVERSE a hazai munkaerőpiac egyik meghatározó platformjává nőtte ki magát Légy részese annak az élménynek, ami új szintre emeli a toborzást!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek