MSZP: életszerűtlenek a lakhatási támogatás szabályai
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatAz MSZP helyesli a munkaerő-piaci mobilitás feltételeinek megteremtését, a lakhatási támogatási szabályai azonban életszerűtlenek, ezért az nem fogja beteljesíteni a célját.
Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikai államtitkár csütörtökön ismertette a legfeljebb másfél évre adható lakhatási támogatás rendszerét. A támogatás akkor jár, ha a minimum három hónapja álláskeresőként nyilvántartott igénylő lakóhelye és új munkahelye legalább száz kilométerre van egymástól.
Tóbiás József, a szocialisták frakcióvezető-helyettese kiemelte, hogy a támogatás összege félévente változó, az első hat hónapra 100 ezer, a másodikra 60 ezer, a harmadikra pedig már csak 40 ezer forint adható a bérleti díjra és a rezsiköltségekre. Mint mondta, a jelenlegi gazdasági helyzetben szinte kizárt, hogy egy év elteltével bárki állni tudja a kieső 60 ezer forintot, ennyi idő alatt ugyanis nem nőnek a fizetések ilyen mértékben.
Kitért arra is, további feltétel, hogy az igénylő bruttó havi jövedelme ne haladja meg a minimálbér háromszorosát. Ezzel - jelezte - a közszolgálatban dolgozók nagy részét kizárják a támogatásból.
Az MSZP-s politikus szerint a kormánynak a foglalkoztatottság növelése érdekében elsősorban kiszámítható gazdaságpolitikát kellene folytatnia, a munkaerő-piaci mobilitáshoz pedig szakképzett munkaerőre van szükség, miközben a kormány éppen csökkenti a közismereti tárgyak arányát a szakképzésben.
Azzal kapcsolatban, hogy Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön beszédet mondott az Opel új, többféle típus előállítására alkalmas motorgyárának avatóján, Tóbiás József közölte: az Opel beruházása - az Audiéhoz és a Mercedeséhez hasonlóan - az előző kormány alatt kezdődött. Ezzel szemben a 2010-es kormányváltás óta alig indultak új beruházások és csökkent az európai uniós támogatások lehívásának intenzitása is - tette hozzá.

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?