kapubanner for mobile

Munkaerőpiaci Alap: új pályázat munkahelyek létesítésére

Nem csak a beruházás-igényes munkahelyek létesítését támogatja a Munkaerőpiaci Alap, a most megjelent pályázati kiírás szerint 360 millió forint áll rendelkezésre az információ technológiai, pénzügyi, számviteli, üzemviteli szolgáltató, tanácsadó, telefonos ügyfélszolgálati álláshelyek fejlesztésére.

A Szociális és Munkaügyi Minisztérium honlapján megjelent pályázati kiírás szerint a támogatást nem a tárgyi eszközök vásárlásához, hanem az alkalmazott új dolgozók keresetének egy évig történő részbeni átvállalásához illetve ennek járulékaihoz igényelhetik a pályázó cégek.A pályázatokat április 4-ig lehet beadni. Általában egy-egy pályázó legfeljebb 30 millió forintos támogatást nyerhet el, de 80 új munkahely létesítése esetén ez 50 millió forint is lehet.

Az alkalmazott új munkavállalók keresetét és ennek járulékait egy évig 65-75 százalékos mértékben vállalja át az alap. A pályázónak legalább öt új dolgozó foglalkoztatását kell vállalni, emellett arra is garanciát kell vállalniuk, hogy a létrehozott új munkahelyeket a külön részletezett feltételek és a vállalkozás jellege szerint 2-5 évig fenntartják.

Ez a pályázati forma elsősorban a kis beruházás-igényű, a képzett munkaerő alkalmazására, a nagy hozzáadott értékre törekvő fejlesztésekhez ad támogatást. A kereset-átvállalás határát is ehhez méretezték, legfeljebb 200 ezer forintos bruttó bérig vehető igénybe a támogatás.
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.20Vida Ági a Kapcsolódás Napján Milyen mintákat hozunk gyerekkorunkból, és hogyan jelennek meg a felnőtt kapcsolatainkban? Vida Ági „Hogyan hatnak a gyermekkori kötődési mintáink a felnőttkori kapcsolatainkra?” című előadásával vár a Kapcsolódás Napja 2026. november 20-án, Budapesten, a SUGÁR Moziban.info button Részletek ticket button Jegyek