Munkáltatói egészségbiztosítás: kétharmad akarja
Elégedetlenek vagyunk az állami egészségüggyel, ezért egyre többen keresünk alternatív megoldásokat. Az UNION Biztosító kutatása szerint kétszer annyi munkavállaló nyitott az egészségbiztosításra, ha azt juttatásként munkáltatójától kapja. Ez évtől mindez adó- és járulékmentesen tehető meg.
"A kutatás során azt is megvizsgáltuk, hogy az állami ellátórendszer alternatívájaként az emberek igényt tartanak-e más típusú megoldásokra, magán ellátásra, illetve privát egészségbiztosításra. A lakosság válasza egyértelműen igen volt!" - mondta Bóna Katalin, az UNION Biztosító életbiztosítási ügyvezető igazgatója. Magán egészségügyi ellátást már minden harmadik megkérdezett (37 százalék) igénybe is vett, de a magán egészségbiztosításokat még kevesen ismerik. Pedig az egészségügyi problémáktól való félelem dobogós helyen szerepel: a sokat hallott nyugdíjproblémát követően rögtön második a sorban. 57 százalék tart tartós betegségtől, kórházi kezeléstől, szakorvost igénylő ellátástól. Ehhez képest ma még minimális (7 százalék) azok aránya, akik rendelkeznek valamilyen privát egészségbiztosítással ezekre az esetekre. Mindez azt mutatja, hogy kimagasló az egészségünkkel kapcsolatos alulbiztosítottságunk, hiszen az aktív keresők 93 százaléka nem rendelkezik megnyugtató megoldással erre az eshetőségre.
A térítés ellenében a jelenleginél magasabb színvonalú ellátási körülményekkel rendelkező szakorvosi ellátások iránti igényeket vizsgálva az állapítható meg, hogy a megkérdezettek több mint egyharmadát (36 százalék) egyértelműen érdekli olyan magán egészségbiztosítás, amely az egészségügyben tapasztalt fő problémákat: a várakozást, az ellátási körülményeket és az orvos-beteg kommunikáció hiányát áthidalja. Az igény ráadásul fizetőképes kereslettel is párosul, természetesen igazodva a megkérdezettek jövedelmi viszonyaihoz. Vagyis az alacsonyabb keresetű munkavállalók kevesebbet, havi néhány ezer forintot szánnának egészségbiztosításra, a magasabb keresetűek akár 10-20 ezer forintot is.
"Ugrásszerűen emelkedik az igény abban az esetben, ha az egészségbiztosítást, mint munkáltatói juttatást mutatjuk be a munkavállalóknak - tette hozzá Bóna Katalin. Emelt szintű szakorvosi ellátást megszervező és finanszírozó magán egészségbiztosítást az emberek kétharmada fogadná szívesen munkáltatójától, hiszen 67 százalék választaná cafeteria csomagján belül. Ez óriási kielégítetlen igény annak ismeretében, hogy ma még nagyon kevés munkáltató nyújt ilyet dolgozóinak, holott az egészségbiztosítás adó- és járulékmentesen adható juttatás."
Ráadásul a munkavállalók az étkezési utalvány után a második helyen említették az egészség-jellegű juttatásokat, köztük az egészségbiztosítást, mint olyan juttatást, amit a legszívesebben fogadnának munkaadójuktól. Erre a szolgáltatásra nem is keveset fordítanának azok, akik igénylik ezt a juttatási formát, hiszen a béren kívüli juttatási keret közel egynegyedét (23 százalékot) egészségbiztosításra és más az egészséggel kapcsolatos juttatásra fordítanák. Sőt, a kutatás válaszaiból az rajzolódik ki, hogy cégmérettől függetlenül a munkavállalók 55-60 százaléka elvárja, hogy kapjon valamilyen egészséggel kapcsolatos juttatást a munkáltatójától.
A munkavállalói igény jelentős

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?