Munkatapasztalat-szerzés miatt is népszerű az Erasmus-program
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatAz Európai Bizottság legfrissebb, 2010-2011-es adatai szerint összesen 231 410 európai hallgató vett részt az Erasmus-programban, azaz ment külföldi tanulmányi útra vagy munkát vállalni. Minden hatodik diák munkatapasztalat-szerzés miatt ment ki Erasmus programmal külföldre.
- Az idei, több mint 231 ezres hallgatói létszám 8,5 százalékos növekedést jelent az előző évhez képest - derül ki az Európai Bizottság május 8-ai jelentéséből. Az Erasmus programot 1987-88-ban indították el, összesen 3244 diák részvételével.
A dokumentum a tavalyi és az idei évet vetette össze az Erasmus programban résztvevők száma alapján: a 2009-10-es évhez képest a legnagyobb mértékű növekedés (132 százalékos) Horvátországban figyelhető meg - Magyarországon ez 0,6 százalék. Egyedül Luxemburgban tapasztalható visszaesés, melynek mértéke 5,8 százalék, habár a Benelux államok e tagja küldi évről évre a legtöbb diákot külföldre Erasmus programmal.
A több mint 231 ezer hallgató közül 190 498-an tanulmányaikat folytatták külföldön - ez 7,2 százalékos növekedés a tavalyihoz képest. Ehhez azonban hozzátartozik az is, hogy három országban, Magyarországon, Lengyelországban és Luxemburgban csökkent az erasmusos hallgatók létszáma.
Spanyolországból ment a legtöbb hallgató külföldre az Erasmus program keretében, összesen 31 427-en, ugyanakkor ez a mediterrán ország a legnépszerűbb úti cél is tanulás szempontból: 30 580 diákot fogadtak a 2010-11-es évben, mely 4,3 százalékos emelkedést jelentett. Spanyolországot Franciaország és Németország követi.
A diákok átlagosan 6,4 hónapot töltöttek kint, átlagosan havi 226 euró támogatást kaptak - a 2009-10-es időszakban ez 230 euró volt.
A legnépszerűbb tudományterületek a társadalom-, az üzleti és a jogtudományok voltak, ilyen képzésekben a diákok 34,7 százaléka vett részt. A hallgatók 31,5 százaléka körében számítottak népszerűnek a humántudományok és a művészet, majd ezeket követte 12,6 százalékkal a mérnöki tanulmányok, a feldolgozó- és az építőipar.
A felmérésből látszik, hogy a 2010-11-es időszakban minden hatodik diák munkatapasztalat-szerzés miatt ment ki Erasmus programmal külföldre, ez az előző évhez képest 15,1 százalékos növekedést jelent. A dolgozó diákok átlagosan 4,3 hónapot töltöttek kint, és 366 eurót kaptak. A legtöbb munkavállaló diákot Franciaország küldte, míg az Egyesült Királyságba érkeztek a legtöbben.
A dokumentum beszámol arról is, hogy a 32 Erasmus-ország 22,5 millió hallgatójának mindössze 1 százaléka kapott Erasmus mobilitási támogatást.
Becslések szerint az európai hallgatók körülbelül 4,5 százalékának költségeit fedezi az Erasmus program teljes egészében vagy részben, a tanulmányaik valamelyik szakaszában. 67 százalékuk alap-, 28 százalékuk mester-, 1 százalékuk pedig doktori képzésben, a maradék 4 százalék pedig egyéb, rövid ciklusú tanulmányúton vesz részt.
Az Erasmus program 2011-es költségvetése 469,64 millió euró volt, 2012-ben ez a szám 480,22 millió euróra csökkent, 2013-ban pedig - a becslések szerint - 2 százalékos növekedés várható: a program feltehetően 489,82 millió euróból gazdálkodhat.
- Az Erasmus program, melynek idén ünnepeljük a 25. évfordulóját, az Európai Unió egyik legnagyobb sikertörténete. A számok magukért beszélnek - melyek magasabbak is lehettek volna, ha a kínálat megegyezik a kereslettel. Az Erasmus program keretében folytatott tanulmányok és vállalt munka során megszerzett képességek ezekben a nehéz időkben sokkal értékesebbek, mint valaha - mondta Androulla Vassiliou, az Európai Bizottság oktatásért, kultúráért, többnyelvűségért és ifjúságpolitikáért felelős biztosa.
Edupress.hu

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?