Munkateszt: kétségbe vonva
A Népszabadság által megkérdezett polgármesterek szerint a munkateszt bevezetése nem megoldás. A munkapszichológus azt mondja, a teszt nem növeli a foglalkoztatást.
Bán György, Tiszadob polgármestere szerint a közmunka megszervezése sok gonddal jár, hiszen a finanszírozásra megpályázható pénzhez 10-30 százalék önerőt kell felmutatni. Az 5200 lakosú Szabolcs megyei nagyközségben például több mint kétszázan élnek szociális segélyből - a támogatás évente 42 millió forint -, ugyanakkor évente átlagosan alig 35-40 embert tudnak foglalkoztatni közmunkán. A polgármester azon a véleményen van, hogy a kisebb települések egyre rosszabb helyzetbe kerülnek amiatt, hogy felnőtt egy generáció, amelyik azzal nincs tisztában, mi a munka, ám azzal annál inkább, hogy a rendszeres szociális segély több mint a minimálbér nettó összege.
Bán György szerint a kötelező munkateszt bevezetése támogatható. Ő mégis a szkeptikusok táborát gyarapítja, mivel másfél éve is meghirdette a kormány, hogy szociális segélyt csak annak fizetnek, aki dolgozik is érte valamit, de a megvalósítás elmaradt.
Ugyanezt hiányolja Alsómocsolád első embere is. Dicső László arra hívta fel a figyelmet, hogy a segélyen élők 90 százaléka azért marad otthon, mert nem tud elhelyezkedni, és nem azért, mert nem képes, vagy nem akar dolgozni. Van közöttük persze olyan is, akinek nincs is szándékában elhelyezkedni - tette hozzá. Úgy véli, a legjobb megoldás az lenne, ha a segélyért cserébe munkát kellene vállalni az önkormányzatnál.
A munkapszichológus Juhász Attila nem számít arra, hogy a munkateszt a foglalkoztatás bővüléséhez vezetne. Számára nem világos, milyen teszttel akarják mérni a munkaképességet, a közmunka - a jellege és a tartalma miatt - ugyanis erre nem alkalmas. Hozzátette: a pszichikai alkalmasságot vizsgáló úgynevezett pszichometriai tesztek pedig nagyon drágák. Tapasztalatai szerint csekély az esélye annak, hogy versenyszférában olyan embert alkalmaznának, aki több éve segélyből él, hiszen nagy az előítélet velük szemben.
Népszabadság

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?