Nagy Levente, az NI Hungary HR menedzsere
Nagy Levente 2008 óta tölti be az NI Hungary HR menedzseri pozícióját. A szakember az elmúlt öt év legmeghatározóbb élményeként tartja nyilván a 2004 és 2006 közötti toborzási időszakot, amikor részt vett a magyar NI gárdájának kiválasztásában, összeállításában, de kiemelte a válságkezelő intézkedéseiket is.
Nagy Levente 1978-ban született Debrecenben. Az érettségi mellett vegyésztechnikusi végzettséggel is rendelkezik. A Debreceni Egyetemen végzett történelem és művelődési menedzser szakon (2002 és 2004).
Levente az egyetemi évek alatt több helyen is munkát vállalt: így dolgozott feliratozóként az MTV debreceni stúdiójában, önkéntesként programszervezőként egy egyesületben, a művelődési menedzser tanszéken. Az egyesületben nemzetközi konferenciákat, szakheteket szerveztek, ott ismerkedett meg későbbi feleségével. Tanulmányai befejeztével egy kis külföldi kitérő következett, afrikai és amerikai útjára későbbi feleségével együtt vállalkoztak. Fél évet töltöttek Kaliforniában egy felkészítő tanfolyamon, illetve fél évet Mozambikban. Itt Levente egy önkéntes egyetemen oktatott angol és humán tantárgyakat, valamint szabadidejében egy árvaházban dolgozott. Mindkét helyen szervezett kulturális, sport és szociális programokat is.
Hazatérése után nem sokkal csatlakozott az NI Hungary-hez, ahol jelenleg 900-an dolgoznak. Nagy Levente két évig toborzott munkaerőt többek között termelés, informatika, logisztika illetve műszaki területekre, de ő kezdte el a cég éves toborzási road show-ját és HR oldalról rajta múlt új csoportok kiválasztása is (szolgáltató központ (Shared Service Center), Business Support Analyst ). Levente az NI toborzási csoportvezetőjeként fél évig tevékenykedett.
A szakembernek volt szerencséje belekóstolni az egyetemi toborzásba a vállalat központjában (Austin, Texas) 2006 júniusa és 2007 májusa között. Ezt követően, Debrecenbe visszatérve már ő felelt a gyártás terület HR tevékenységért egészen 2008-ig, amikor is, előbb ideiglenesen, majd véglegesen kinevezték HR vezetőnek.
Nagy Levente számára az elmúlt öt év egyik legérdekesebb időszakának a 2004 és 2006 közötti toborzást jelölte meg, amikor drasztikusan bővült valamennyi csoportjuk és közben olyan pozíciók, csoportok érkeztek Debrecenbe, amiről nem sok fogalmuk volt, de tudták, hogy be fogják őket tölteni. - Nagyszerű érzés volt részt venni a magyar NI gárdájának kiválasztásában, összeállításában - mesélte a szakember. Másik meghatározó élménye a válság kezelése volt: a kihívásokra reagálni, úgy, hogy fair döntéseket hozzon, vagy a magasabb szinten meghozott döntéseket hitelesen képviselni, mindezt folyamatosan kommunikálni a munkavállalók felé.
- Büszkék lehetünk arra, ahogyan a válságra reagáltunk és arra, miként értékelik ezt a munkavállalók - vallja Nagy Levente.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?