kapubanner for mobile

Navracsics: Ne lehessen újraválasztani az OBH elnökét!

Ne legyen újraválasztható az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke - javasolja Navracsics Tibor a parlamentnek kedden benyújtott módosító indítványában.

A miniszterelnök-helyettes - aki képviselőként nyújtotta be indítványát az általa igazságügy-miniszterként jegyzett bíróságitörvény-módosításhoz - indoklásként azt írta: az Európa Tanács égisze alatt működő Velencei Bizottság a magyar bírósági törvények vizsgálatakor kifogásolta a széles jogkörrel rendelkező OBH-elnök kilencéves mandátumának idejét. Emiatt javasolja a fideszes politikus azt, hogy a jövőben ne lehessen újraválasztani az OBH elnökét, aki január 1-je óta Handó Tünde.

A bírósági törvény hatályos szövege szerint a bíróságok központi igazgatását végző OBH-vezetőt az Országgyűlés a képviselők kétharmadának szavazatával választja meg a határozatlan időre kinevezett és legalább ötéves szolgálati viszonnyal rendelkező bírák közül. Ha az OBH-elnök megbízatási idejének lejártáig a parlament nem választ új vezetőt, a hivatal elnöke a jogköreit utódja megválasztásáig gyakorolja.

Navracsics Tibor március 16-án - a Velencei Bizottság észrevételeit figyelembe véve - terjesztette az Országgyűlés elé a bíróságokról, valamint a bírákról szóló törvény módosítására tett javaslatát, amellyel az Országos Bírói Tanács (OBT) hatáskörébe helyezné az OBH elnöke igazgatási feladatainak egy részét. A miniszter álláspontja szerint mindezzel hatékonyabb és átláthatóbb lenne az igazságszolgáltatás működése.

A parlament tavaly november végén döntött arról, hogy 2012. január 1-jétől a megszűnő Országos Igazságszolgáltatási Tanács (OIT) és az OIT-elnök igazgatási jogkörei az OBH elnökéhez kerülnek, akinek hatáskörébe tartozik a bírák kinevezésére vonatkozó indítvány megtétele (a kinevezési jog a köztársasági elnököt illeti meg). A bírósági hivatal elnökének feladata az is, hogy - az ügyek ésszerű időn belüli elbírálása érdekében - másikat jelöljön ki a leterhelt bíróság helyett annak kérésére vagy a legfőbb ügyész indítványára.

A bírósági törvény március 16-án benyújtott módosítása az OBH-elnök utóbbi jogát úgy pontosítaná, hogy döntésekor figyelembe kellene vennie az OBT által meghatározott elveket. Változás várható a bírák kinevezésének szabályozásában is: Répássy Róbert igazságügyi államtitkár a törvényjavaslat keddi általános vitájában elmondta, az előterjesztés szerint a bírói kinevezésnél az OBT ajánlást ad ki arról, hogy az OBH elnöke milyen esetekben térhet el a rangsor első helyén álló pályázótól a második vagy a harmadik helyen álló javára. Ha az OBH-elnök a második vagy a harmadik helyen álló pályázót akarja kinevezni, ahhoz az OBT egyetértése lesz szükséges.
  • 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.04.23BGE Állásbörze SPÓROLJ IDŐT ÉS ENERGIÁT! Érd el a BGE összes karának hallgatóit egyetlen nap alatt!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Tanulmány: Az AI térnyerése a juttatások csökkentéséhez vezet?

Egy friss kutatás szerint az Egyesült Államokban a vállalatok több mint fele csökkenti a munkavállalói juttatásokat, hogy csökkentse az AI-val... Teljes cikk

Ezeken a helyszíneken ellenőriz a NAV március második felében

A NAV munkatársai többek között a dolgozók bejelentését is vizsgálják. Teljes cikk

Már elérhetőek az szja-bevallási tervezetek!

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az idén is több mint 5,6 millió adózónak készítette el az szja-bevallási tervezetét, a dokumentumot az... Teljes cikk