Néhány százan távozhattak az egészségügyből az oltás megtagadása miatt
Lejárt a határidő, mától csak azok dolgozhatnak az egészségügyben, akik felvették a koronavírus elleni védőoltást.
Szerdán járt le a határidő, ameddig az egészségügyi dolgozóknak kötelezően be kellett oltatniuk magukat koronavírus ellen. A rendelet szerint elbocsátják azt, aki nem veszi fel az oltást, vagy nem mutat be 15 napon belül olyan orvosi szakvéleményt, ami igazolja, hogy nem veheti fel a vakcinát.Gulyás Gergely kancelláriaminiszter a szerdai kormányinfón azt mondta, az orvosok és a szakdolgozók közöttis csak kevesen vannak azok, akik nem vették fel az oltást. Soós Adrianna, a Független Egészségügyi Szakszervezet elnöke a Népszavának azt mondta, néhány százan lehetnek, akik az oltás megtagadása miatt távoztak. Hozzátette: sokan az utolsó pillanatig kivártak, és akadnak olyanok is, akik csak azért oltatták be magukat, hogy megtartsák állásukat. Szerinte sok múlt azon, hogy sok helyen a kórházi menedzsment próbálta meggyőzni azokat, akik nem akartak oltakozni. A lap által megkeresett kórházak többségében 10-20 olyan doglozó volt, aki szerdáig nem kapta meg a vakcinát.
A Semmelweis Egyetem közleménye szerint dolgozóik 1 százaléka utasította el az oltást megalapozott egészségügyi indok nélkül. Többségük nem a betegágy mellett dolgozik, így kiesésük nem befolyásolja az ellátást. Azoknak a dolgozóknak, akik egészsélgügyi okok miatt nem vehtik fel az oltást, azegyetem ingyenesen biztosítja az antigénteszt elvégzését. Azok a hallgatók, akik igazolt egészségügyi indok nélkül utasítják el az oltást, beiratkozhatnak, de nem kezdhetik meg tanulmányaikat a Semmelweis Egyetemen.
Népszava
fotó: unsplash
- 2023.06.06Napi, heti pihenőidő és az új visszaélés-bejelentési törvény A workshop második felében azzal foglalkozunk, hogy az Európai Unió Bírósága 2023. márciusában egy magyar ügy kapcsán kimondta, hogy a heti és a napi pihenőidőt elkülönítve kell kiadni. Ez a magyar „általános munkarend” alapulvételével azt jelenti, hogy a szombati és vasárnapi naptári napokra eső heti két pihenőnap előtt kell kiadni a 11 órás napi pihenőidőt, tehát péntek 13.00 óra után munka már nem végezhető.
Részletek
Jegyek
- 2023.06.27IFRS Halasztott adó képzés Élő, interaktív, online képzés a nemzetközi beszámolókészítési elvek szerint az adózás számviteli kezeléséről. Fő cél: - a halasztott adó fogalmának megismertetése: mitől halasztott? - a halasztott adó elszámolásának célja és jelentősége - a számítás esetei és gyakorlati példákon keresztüli bemutatása.
Részletek
Jegyek
- 2023.09.01I Land gamifikált készségfejlesztés Gamifikált készségfejlesztő e-learning programunk játszva tanít: 30 napon keresztül, napi 20-30 percben egy izgalmas virtuális küldetésen vezetjük végig a résztvevőket.
Részletek
Jegyek
- 2023.10.10MŰEGYETEMI ÁLLÁSBÖRZE 150+ KIÁLLÍTÓ, TÖBB SZÁZ ÁLLÁS ÉS SZAKMAI GYAKORLAT VÁR! Kiállítóink hallgatókat, frissdiplomásokat és tapasztalt munkavállalókat is várnak állásajánlataikkal.
Részletek
Jegyek
Maximum 4,5 millió forint vissza nem térítendő támogatást kaphatnak a vállalkozó kedvűek az új Vállalkozói start II. program keretében. Ebből 3... Teljes cikk
Ingyenes, mindenki számára hozzáférhető pályaorientációs digitális felülettel segíti a továbbtanulás előtt álló fiatalokat a kormány - hívta... Teljes cikk
A Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) családokért felelős államtitkársága 13. alkalommal hirdet pályázatot családbarát munkahelyek kialakítására. Teljes cikk
- Nem minden vendéglátóhely számára lesz kötelező az élő adatszolgáltatás 1 hete
- A mesterséges intelligencia alapjaiban írja át az orvosi munkát is 2 hete
- Komoly hiba: Nyolcezren kimaradhattak az ápolói béremelésből 2 hete
- Ennyivel emelkedik az ápolók bére júliustól 3 hete
- Virtuális kórházak, digitális orvoslás - Ez a jövő egészségügye 3 hete
- A humánerőforrás-hiány is hozzájárulhat, hogy nem ér ki időben a mentő 3 hete
- Vannak orvosok, akik több mint százezer forintot veszítenek az új finanszírozási rendszer miatt 4 hete
- Felmérés: alapelvárás lett a rugalmas munkaidő, sokakat frusztrál a munkahelyi technika minősége 4 hete
- A pótolhatatlanok szakmája: addig jó, amíg visz előre a flow 4 hete
- Így változott a védőnők száma a magyar egészségügyben 4 hete
- Így módosítana a Belügyminisztérium a státusztörvényen 1 hónapja