Nem a menedzserek keresnek a legjobban az IT szektorban!

A TESK Tanácsadó Kft. - az egyik vezető hazai munkaerő-közvetítő és kölcsönző ügynökség - interjúkészítésben jártas kutatók bevonásával 108 IT szakembert szólított meg egy 7 kérdést megválaszoltató kérdőívet használva. A kutatás érdekessége és erőssége is egyben, hogy 108 megkérdezett szakemberből 77-en (71 százalék) a személyes nettó jövedelmüket is elárulták.

A felmérés négy jellemző tevékenységi területet, szakmát különböztet meg az informatikán belül, úgy mint: programozók/fejlesztők, rendszergazdák, IT menedzserek és szoftvertesztelők. Az eredmények másik erőssége, hogy a megkeresettek valódi nettó béradatait tartalmazza, tehát az esetlegesen különböző módon kifizetésre kerülő bérek együttesen szerepelnek, így a felhasználók a tények alapján hozhatnak meg bérezéssel kapcsolatos döntéseket.

Néhány jellemző adat: a programozók/fejlesztők nettó átlagbére pályakezdőknél 291.000 forinttal indul, tehát igen magasnak mondható. Érdekes módon a tapasztaltabb programozóknál/fejlesztőknél visszaesik bérérték, a legtapasztaltabbak kevesebbet vihetnek haza, mint az 5-10 év tapasztalattal rendelkező szakemberek. Az a tapasztalat egyébként a kutatásnál többször visszaköszön, hogy a bérek tekintetében a nagyobb tapasztalat és a munkában eltöltött hosszabb idő az anyagi lehetőségeket és a bérekkel kapcsolatos elvárásokat is csökkenti.

A rendszergazdák átlagbére a programozók/fejlesztőknél mért legalacsonyabb érték, és a legnagyobb tapasztalattal rendelkező rendszergazdáknál mért átlagérték is csak a pályakezdő programozók/fejlesztők bérének szintjén van.

Jóval magasabb viszont az IT menedzserek átlagbére: közel a kétszerese a programozók/fejlesztők átlagbérének. Itt is megfigyelhető, hogy a nagyobb múlttal rendelkező menedzserek átlagbére alacsonyabb a fiatalabb, tíz év tapasztalattal még nem rendelkező kollegáikénál.

Egy újabb, önálló kategória a szoftvertesztelők csoportja. A fiatal tesztelők átlagbére nem tekinthető kimagaslónak, a tíz évnél több gyakorlattal rendelkezőké viszont sokkal-sokkal magasabb. Ők azonban mára mind vezető beosztásban vannak.

A felmérés második szakasza a jelenlegi bérezéssel kapcsolatos kérdések után a váltási szándékra és a váltáskor igényelt bérszintre irányul. A "Milyen nettó alapbér ajánlatot venne fontolóra - átlagbérérték" táblából leolvasható, hogy a bérelvárások nem feltétlenül vannak szoros összefüggésben a tapasztalati idővel, szoros összefüggést csak a szoftvertesztelők esetében tapasztaltunk.

A rendszergazdák itt is a legszerényebbek, náluk lényegesen magasabb összegekben gondolkoznak a programozók/fejlesztők és a szoftvertesztelők.

Az IT menedzserek jóval magasabb nettóbérért váltanának, és különösen a "pályakezdő", azaz még viszonylag tapasztalatlan IT menedzserek érzik magukat értékesnek.

Végül azt is megtudtuk, hogy milyen plusz anyagi juttatásokat kapnak jelenleg az IT szakemberek. A "Kapnak-e plusz juttatásokat" tábla által közvetített legfontosabb tanulságok: Erzsébet-utalványt az informatikus társadalom körülbelül fele kap munkáltatójától.

SZÉP-kártyát ennél is kevesebben, míg bónuszt/jutalékot leginkább az IT menedzserek kapnak csak. A plusz juttatásokból legkisebb mértékben a programozók/fejlesztők részesülnek, mivel közülük minden 3-ból csak 2 kap ilyet. A többi területen a szakemberek körülbelül 80-90 százaléka részesül valamilyen plusz juttatásban.

További információk: http://tesk.hu/hu/hr-felmeresek/it-termekismerteto, vagy: www.berpiacifelmeresek.hu

Tokár Péter
TESK Tanácsadó Kft.


Ez az írás támogatott tartalom, nem a HR Portál szerkesztőségi anyaga. Az itt szereplő információk a cikk megrendelőjétől származnak.

  • 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Értékteremtés a változó munkaerőpiacon – Z generációs szemlélet a HR-ben

Az elmúlt években a foglalkoztatás világa alapjaiban változott meg: a strukturális munkaerőhiány, a generációs különbségek és a digitalizáció... Teljes cikk

Így gyorsítják fel a nagyvállalatok a coworking terjeszkedését

A nagyvállalatok egyre inkább coworking irodák felé fordulnak, hogy rugalmasabb megoldásokat kínáljanak a hibrid vagy irodai jelenlétet előíró... Teljes cikk

Ha egy kulcsszemély lemarad, az egész cég lemarad

A legtöbb vállalat ma is létszámban, szervezeti ábrákban és új folyamatokban keresi a produktivitás növelésének kulcsát. A technológiai... Teljes cikk