Nem fizetik a rendőrök túlóráit
A Magyar Nemzet úgy értesült, hogy súlyos anyagi helyzetbe került a rendőrség, ezért főkapitányi utasításra korlátozták a zsaruk túlórázását. Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) cáfolja ezeket a sajtóhíreket, szerintük a túlmunkák kifizetése nem volt és jelenleg sincs veszélyben.
A Magyar Nemzet szombaton számolt be arról, hogy a birtokába került dokumentum szerint Tóth Gábor budapesti rendőrfőkapitány a BRFK valamennyi szervének megküldött levélben - arra hivatkozva, hogy kimerültek a költségvetési lehetőségek - azt írta: augusztus 1-jétől egy rendőrnek havonta mindössze két túlórát engedélyeznek. A túlórastop egyedül a tüntetéseket biztosító (vagy feloszlató) rendőrökre nem vonatkozik - olvasható a lapban.
Az ORFK közleményében azt írta: nemcsak a normális működésre, de a különböző komplex közbiztonsági intézkedésekre is van anyagi fedezete, mint amilyen a tavasszal indított közbiztonsági háló elnevezésű akció. Az ezzel összefüggésben keletkezett túlórák kifizetése zökkenőmentes - írta a rendőrség. Emlékeztettek rá: a kormány korábban döntött a rendőrség számára plusz forrás biztosításáról, amelyből az esedékes kétmilliárd forintot a múlt héten utalták át.
Erre reagálva Kontrát Károly országgyűlési képviselő (Fidesz) közleményben tudatta: a kormány csak szavakban támogatja a rendőrséget, ígérget, de végül cserbenhagyja a rendőröket és a saját biztonságukért aggódó embereket.
Magyar Nemzet/MTI

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?