Nem kapnak béremelést a cseh orvosok
Nem emelkednek az orvosok és más egészségügyi dolgozók bérei a jövő évben Csehországban, bár Leos Heger egészségügyi miniszter korábban ebben állapodott meg az ágazati szakszervezetekkel.
"Nagyon bánt, hogy az előző két évvel szemben jövőre nem emelhetjük a béreket. Az egészségbiztosítási rendszer azonban valóban bizonyos mínuszban van" - jelentette ki Heger. Hozzátette: a döntésben az is közrejátszott, hogy a közszféra más ágazataiban az utóbbi években nem emelkednek, hanem inkább csökkennek a bérek. "A környezet és a körülmények nem hagyhatóak figyelmen kívül" - jegyezte meg a miniszter.
Heger elmondta, hogy a szaktárca összesen 14 intézkedést dolgozott ki a helyzet konszolidálása és javítása érdekében, s ezeket a kormány szerdán tudomásul vette. Szerinte az egészségbiztosítási rendszer anyagi helyzetén jelentősen javítani fog az a miniszteri rendelet, miszerint a jövő évben az egészségbiztosítók csak annyit költhetnek, amennyit a kötelező biztosításokon, járulékokon keresztül beszednek.
"Megszorító rendeletről van szó" - ismerte be a miniszter. Az egészségbiztosítók által kifizetett összeg nem emelkedik, illetve ha igen, akkor csak minimális mértékben - jegyezte meg.
Az orvosok és az egészségügyi dolgozók béreinek gyors emelésében a miniszter tavaly év elején egyezett meg az ágazati szakszervezetekkel a Köszönjük, távozunk tiltakozó akciót követően. Az akció keretében a cseh kórházi orvosok több mint egynegyede adott be felmondást, s ha valóban távoztak volna, súlyos problémák keletkeztek volna a lakosság egészségügyi ellátásában. Tavaly a cseh orvosok havi bruttó átlagbére a korábbi 48 ezer koronáról 60 ezer koronára emelkedett.
A megállapodás szerint a tavalyi és az idei béremelésnek tíz-tíz százalékosnak kellett volna lennie, de a gazdasági helyzet következtében ez teljes egészében nem valósult meg. A megállapodás szerint jövőre az orvosok bérének a havi országos átlagbér másfélszeresére-háromszorosára kellett volna növekednie. Jelenleg az országos havi átlagbér mintegy 25 ezer korona.
- 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.
Részletek
Jegyek
Öt éve nem mért csúcsra emelkedett a munkanélküliségi ráta Nagy-Britanniában a tavalyi utolsó negyedévben. Teljes cikk
A háztulajdonosok több mint fele azt állítja, hogy félretesz pénzt arra az esetre, ha hirtelen munka nélkül maradna, a bérlők közt alacsonyabb ez az arány. Teljes cikk
Egy friss felmérésben a válaszadók nagy része egyetért abban, hogy vezetők vagy nem veszik észre, hogy nem kapnak lehetőséget teljes potenciáljuk... Teljes cikk
- Új korszak jöhet a Debreceni Egyetemen a GE-vel közösen 4 hete
- Gyanúsan sok a beteg az ünnepek körül – ezért változtat a kormány a táppénzen 4 hete
- Felmérés: az egészségügyben továbbra is fennáll a nemek közötti bérszakadék 1 hónapja
- Bértáblák 2026 2 hónapja
- Hogyan válasszunk irodai forgószéket - HR- és vezetői szempontok 2 hónapja
- A dolgozó orvosok száma korcsoport szerint - grafikon 2 hónapja
- Bőrgyógyászat: több mint bőrproblémák 2 hónapja
- Az egészséges vérplazma jelentősége és felhasználása 3 hónapja
- 5 milliós fizetésért toboroznak magyar mentősöket Csádba 3 hónapja
- Aggasztó a magyar orvosok mentális állapota: 100-ból 2-nél súlyos az öngyilkosság veszélye 3 hónapja
- A vizelet negatív, a panasz mégsem múlik? Hólyagfájdalom-szindróma is lehet 4 hónapja
Egy életmentő szakma egy napja: Vészhelyzet Pittsburghben