kapubanner for mobile

Nem lesz pénz az Erasmusra?

Előfordulhat, hogy azok a hallgatók, akik a 2012/2013-as tanév második szemeszterében mennének külföldre tanulni az Erasmus segítségével, nem kapnak elegendő finanszírozást a saját nemzeti Erasmus-ügynökségeiktől. Karina Ufert, az Európai Hallgatói Önkormányzatok Szövetsége (ESU) elnöke a helyzet mielőbbi megoldását sürgeti - írja az esu-online.org.

Karina Ufert hozzátette, egy hosszú távú megoldást szeretnének, ami az összes jövőbeni Erasmus-hallgató számára biztosítja a finanszírozást. Arra kérte az Európai Unió tagállamait, hogy ismerjék el a hallgatói mobilitás fontosságát, mikor a következő, több évre szóló költségvetési keretről döntenek.

Alain Lamassoure, az Európai Parlament költségvetési tanácsának elnöke azt mondta, azoknak a hallgatóknak, akik a 2012/2013-as tanév első félévében utaznak külföldre tanulni, még biztosan nem lesz problémájuk a finanszírozás kapcsán, mert a nemzeti Erasmus-ügynökségek már megkapták a támogatásukat.

Ugyanakkor hozzátette, hogy ha a hiány továbbra is fennáll, a következő félévben utazó hallgatók esetében adódhatnak gondok.
Lamassoure szerint egy körülbelül 10 milliárd eurós hiányt kellene megoldani, ennek érdekében egy olyan törvénymódosítást kíván beterjeszteni, aminek a segítségével több milliárd euróval bővítenék a tagállamok költségvetési hozzájárulását.

esu-online.org/edupress.hu
  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!info button Részletek ticket button Jegyek