Nem nőtt a német munkanélküliség
Továbbra is 3 millió alatt van a munkanélküliek száma Németországban, a munkanélküliségi ráta júniusban a májusival megegyező 7 százalék volt - derül ki a német Szövetségi Munkaügyi Iroda csütörtöki adatközléséből.
A szezonális hatásoktól tisztított, 7 százalékos munkanélküliségi arány a legalacsonyabb ilyen szám, amióta 1999-ben elkezdték a statisztika vezetését. A kiigazítatlan adatok szerint a munkanélküliek száma a májusi 2,960 millió főről 2,893 főre csökkent. A szezonális hatásoktól tisztított mutató 8 ezerrel csökkent, valamivel kevesebbel az elemzők által várt 15 ezres esésnél.
Elemzők szerint a közzétett adatok azt bizonyítják, hogy a német gazdaság erőteljes növekedése munkahelyteremtéssel is jár.
Stefan Schilbe, a HSBC Trinkaus szakértője kiemelte, hogy júniusban a májusinál valamivel kisebb mértékben csökkent a munkanélküliek száma, ami a javulás ütemének lassulását jelzi. Ennek ellenére az általános munkaerő-piaci körülmények rendkívül kedvezőek: a munkavállalók magas fizetést kapnak, ami alapvető fontosságú a belső kereslet élénkülése szempontjából - tette hozzá.

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!
Részletek
Jegyek