Nem tetszik a taxisoknak a fővárosi rendelettervezet, tüntetés jöhet
Tüntetésre készülhetnek a taxisok - írja egyelőre meg nem erősített hírekre hivatkozva a Népszabadság. Az egységes árazást és arculatot, illetve a taxikkal szembeni részletes műszaki követelményeket előíró szabályozást sokan élesen bírálják.
Az új fővárosi taxi-rendelettervezet október 1-jén hatályba is lép, amennyiben elfogadják - a taxitársaságok pedig épp ezt a sietséget sérelmezik leginkább a Népszabadság írása szerint.
Nehéz helyzetbe hozza a társaságokat és gépkocsivezetőket az, hogy sok autót ezután nem használhatnának, mivel kizárólag olyan taxik futhatnának, amelyek a tengelytávja minimum 2550 milliméter, továbbá öt személy szállítása esetén a csomagtartó legalább 430 literes, illetve motorjuk 60 kilowattos teljesítményt ér el az EURO 4 környezetvédelmi besorolás mellett, 2018-tól pedig már az EURO 5-ös szabvány élne.
A Budapesten fuvarozó 5500 taxis közül több ezren dolgoznak ezektől a kritériumoktól hajszálnyival eltérő autóval. Többségében a gyakran látott Skoda Octaviák, Dacia Loganok, Kia Cee'd-ek és 1,4-es Ford Focus-ok sem felelnek meg az előírásnak a cikk szerint. Általában a motor teljesítménye marad el a 60 kilowattól. A megfelelő autók ára általában 3,5-4,5 millió forinttól indul.
Az Országos Taxis Szövetség elnöke, Metál Zoltán a rendelkezés védelmére kelt. Szerinte az azokat védi, akik eddig is betartották az előírásokat: a módosításban szereplő fix hatósági ár és az egységes arculat és ellenőrzés a fővárosi taxis helyzet javulását fogja eredményezni. Illetve a panaszos ügyfelek számára létrehozandó ügyfélszolgálat is a piac tisztulását szolgálja majd.
A bírálók ezeket az előnyöket nem látják biztosítottnak. Szerintük az egységes borostyánsárga színű autók és a taxitársaságok kevésbé látványos logói között könnyebben elvegyülnek majd a taxis hiénák. Ugyanakkor a rendelkezés a taxik iránti közbizalmat szeretné erősíteni, a fuvarszervezőket szeretnék háttérbe szorítani, az utasokat pedig rávenni arra, hogy az utcán is be merjenek szállni egy kocsiba.
A kritikus hangok szerint a kilométerenként 280 forintos fix tarifa áremelést jelent, ami utasvesztéssel fog járni. A tervezet szerint 450 forint lenne az utazások alapdíja, várakozás esetén pedig percenként 70 forintot kellene fizetni, az éjszakai viteldíjak pedig eltűnnének.
Népszabadság
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Dr. Farkas András szerint a választások után egy új nyugdíjemelési eljárás bevezetése jelenthet megoldást a nyugdíjasok helyzetére. Teljes cikk
Az adóellenőrök több helyszínen is vizsgálják majd az alkalmazottak bejelentését. Teljes cikk
A Varsovia Egyetem kutatása szerint hamar megtérülhet a tanulásba fektetett összeg a munkaerőpiacon, Magyarországon az érettségizettek... Teljes cikk
- 150 új munkahely Napkoron a milliárdos beruházás nyomán 3 hete
- Ők adnak tanácsot a vezetőknek: itt a legnagyobbak listája 3 hete
- Itt a rangsor: ezek a legjobb ingázóvárosok Budapest környékén 3 hete
- Ez a cég uralja a flottakezelők piacát 1 hónapja
- Ők segítik a külföldi költözést: itt a legnagyobb relokációs cégek listája 1 hónapja
- Turbulens piac: stabilabb, hatékonyabb működést eredményezhet a kiszervezés 2 hónapja
- Fordulat a magyar munkaerőpiacon: lezárult a „Budapest-centrikus” korszak 2 hónapja
- Ők számfejtik a béreket: tovább nőttek a legnagyobbak a listán 2 hónapja
- Mitől lesz egy munkahelyi csoport valóban csapat? - HR „halmazelmélet” a gyakorlatban 2 hónapja
- Hatásalapú fejlesztések: mit keresnek ma a vállalatok a tréningpiacon? 2 hónapja
- Így tanulnak idegen nyelvet a munkavállalók 2 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?