Nem törődik bele a közszféra a bérek befagyasztásába
Továbbra is nagy tömegeket megmozgató közszolgálati demonstráció várható november 29-re, miután a tegnap délelőtti egyeztetésen nem történt közeledés a kormány és a közszolgálati sztrájkbizottság között. Ráadásul a pénteken bejelentett megmozdulást pedagógussztrájk is követheti, áll a Világgazdaságban.
A hétfői tárgyaláson a kormány a munkahelyek megtartását nevezte meg a bérbefagyasztás okaként. Nonszensz az ajánlat, mivel az állam például az önkormányzati szektorban nem tudja garantálni a munkahelyeket - szögezte le a Világgazdaság kérdésére Kertész Ágnes, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ), valamint az Egységes Közszolgálati Sztrájkbizottságnak elnökségi tagja a hétfői tárgyalást követően.
Kertész Ágnes azt is elmondta: az egységes közszolgálati demonstráció mellett a PDSZ megkezdte a közoktatási sztrájkhajlandóság felmérését is.
A november 29-i demonstrációs hullámot elindító Független Rendőri Szakszervezet (FRSZ) főtitkára, Pongó Géza, a Fegyveres és Rendvédelmi Dolgozók Érdekvédelmi Szövetségének (FRDÉSZ) elnökségi tagja közölte a Világgazdasággal, hogy az FRDÉSZ az Igazságügyi és Rendvédelmi Érdekegyeztető Tanács keretein belül külön is tárgyal a kormánnyal a megszorításokról, ám előrelépés egyáltalán nem történt, ezért is hirdették meg a demonstrációt. Pongó Géza szerint a reálbértartás, illetve a 13. havi juttatás havi részletekben történő adagolása lehet tárgyalási alap, de egyelőre eddig sem jutottak el. A főtitkár szerint ha jövő hét elejéig nem történik megállapodás, elkerülhetetlen a tiltakozó akció.
Az FRSZ nyílt levelet küldött az Országgyűlés rendészeti és honvédelmi bizottsága tagjai számára, amelyben felhívja a figyelmet: a törvényes járandóságok megvonása 12 százalékos reálbércsökkenést jelentene minden rendőrnek, illetve családok tízezreinek, ez gyakorlatilag a 2002-es bérszínvonallal egyezik meg. A levél megfogalmazói felhívják a figyelmet a megélhetési körülmények romlása és a bűnözés mértékének emelkedése közötti összefüggésre is. "Véleményünk szerint a kormányzat csak abban az esetben várhatja el a rendvédelmi dolgozók feltétlen lojalitását, ha maga is megértést mutat a problémáik iránt" - áll a levélben.
- 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a Hard HR A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Pályázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Május 1-je a munka ünnepe. A szocializmusban látványos állami ünnepségek kísérték a napot, ám a gyökereit nem keleten, hanem nyugaton kell keresni.... Teljes cikk
Egy friss kutatás szerint az AI fokozott használata a kiválasztásban ahhoz vezethet, hogy a munkáltatók átsiklanak a kiváló pályázók felett. A... Teljes cikk
Egy civil kezdeményezés szerint július 8. a jövőben hivatalos nemzeti ünneppé, akár munkaszüneti nappá is válhatna a Rákóczi-szabadságharc... Teljes cikk
- Ekkor utalják a 13. és a 14. havi nyugdíjat 3 hónapja
- Sokan követik el ezt a hibát a 13. és 14. havi nyugdíjjal 4 hónapja
- Elfogadták jogszabályt: így vezetik be a 14. havi nyugdíjat 5 hónapja
- Már parlamenti vitán a 14. havi nyugdíjról szóló törvényjavaslat 6 hónapja
- Döntés született: ekkor érkezik a 14. havi nyugdíj 6 hónapja
- Sosem látott pénzosztás jön a nyugdíjasoknak – itt a lista, mikor és mennyi pluszt kapnak 6 hónapja
- Ennyivel lennének magasabbak a nyugdíjak, ha a kormány nem vezeti ki a svájci indexálást 6 hónapja
- Bejelentést tett Orbán Viktor a 14. havi nyugdíjról 7 hónapja
- Nagy Márton a minimálbérről: ha az állam nem avatkozik be, nem lesz megállapodás 7 hónapja
- Czomba Sándor elárulta, mikorra várható a 14. havi nyugdíj bevezetése 7 hónapja
- "Csak ez az egy megoldás van" – Lázár 14. havi nyugdíjat ígér a választások előtt 7 hónapja

Amikor a HR ég ki: miért hagyják el a szakemberek a pályát?