kapubanner for mobile

Nem veszélyezteti az új Ptk. a fizetéseket

A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium szerint alaptalanak a félelmek, hogy a társasággal egyébként tagsági viszonyban is álló munkavállalók ne juthatnának a hónap végén munkabérükhöz az új Ptk. miatt, írja a vg.hu.

Az utóbbi napokban egy ügyvédi iroda a Ptk. egy új szabályozására hívta fel a figyelmet, amely szerint, ha egy társaság nem fizet osztalékot, akkor egyéb kifizetést sem teljesíthet tagjainak, vagyis fizetést sem adhat.

Így azok járnak a legrosszabbul, ahol a munkavállalók is résztulajdonosok lettek.

A KIM most a Napi Gazdaság kérdésére kifejtette: a hatályos Ptk. – a korábbi társasági törvényhez (Gt.) hasonlóan – továbbra is feltételhez köt, egyes a tag javára történő egyes társasági kifizetéseket. A sajtóban megjelent vélemény azonban helytelenül és indokolatlanul mossa össze a társaságnak a normál működés, gazdálkodás során felmerülő kifizetéseit a Ptk. vonatkozó rendelkezésével. A Ptk. érintett rendelkezése ugyanis – a korábban hatályos Gt.-vel azonosan – egy speciális társasági kifizetésre ad szabályt, mégpedig arra, amikor a társaság a tagnak (akár tagsági jogviszonyára tekintettel, akár a tagsági jogviszonyától független jogviszony alapján) a saját tőkéje terhére teljesít kifizetést. Ezek a kifizetések a társaság normál működésétől elkülönülő, valóban speciális kifizetések; ilyen tipikusan az osztalék.

A társaság azonban a működése során nem a saját tőke terhére gazdálkodik, hiszen a szerződéses kötelezettségeiből eredő fizetési kötelezettségeit (így a munkabéreket is) a számviteli szabályok szerint a működési bevételei terhére fizeti. A működési bevételek és költségek (ráfordítások) a saját tőkétől számvitelileg elkülönülnek a társaság elszámolásaiban. Ebből következően a saját tőkéből való kifizetés szabályai és a tag munkavállalónak munkabérhez való joga között semmilyen közvetlen kapcsolat nem áll fenn.

vg.hu
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Szakértő: Ezért kerülhetnek nehéz helyzetbe a nyugdíjasok a választás után

Dr. Farkas András szerint a választások után egy új nyugdíjemelési eljárás bevezetése jelenthet megoldást a nyugdíjasok helyzetére. Teljes cikk

Hol ellenőriz az adóhatóság áprilisban?

Az adóellenőrök több helyszínen is vizsgálják majd az alkalmazottak bejelentését. Teljes cikk

Kutatás: ennyivel ér többet a diploma az érettséginél a munkaerőpiacon

A Varsovia Egyetem kutatása szerint hamar megtérülhet a tanulásba fektetett összeg a munkaerőpiacon, Magyarországon az érettségizettek... Teljes cikk